BRÉKING

Mercedes: Rosberg semmit sem tett szándékosan! Hülyeség

A német gyártó csapata kitart amellett, hogy Nico Rosberg nem szándékosan állt félre a monacói időmérő edzés végén.

Jelenleg minden Rosberg és a Q3-ban vétett hibájáról szól Monacóban. Sokak szerint a hiba szándékos volt, amivel a német elérte, hogy Lewis Hamilton már ne tudjon javítani az idején. A brit világbajnok természetesen nem volt boldog a manőver miatt, mivel tudja, hogy Monacóban nagyon nehéz előzni és egy pole gyakorlatilag felér a győzelemmel.

A Mercedes eleinte arra számított, hogy nem vizsgálják az ügyet, de végül őket is értesítette az FIA. A vizsgálat valós és már be is hívták a csapat képviselőit a tárgyalószobába, ahol majd eldöntik, mi legyen Rosberg sorsa.

Toto Wolff, a Mercedes első embere kizárja a szándékosságot.

„Ez egy nagy butaság. A csapatunknál senki sem tenne hasonlót. Egyszerűen felfújják ezt az egészet, mert látják, hogy a Mercedes nagyon erős. Sokan konfliktust akarnak generálni a versenyzőink között, de mi ezt nem engedjük. Nem hinném, hogy a Forma-1-ben bárki is szándékosan tenne ilyet.”

„A célunk az, hogy továbbra is meglegyen a harmónia a csapaton belül és a két pilótánk elég okos ahhoz, hogy tudja, egy ilyen húzással mindent elronthatnak, ami senkinek sem lenne jó. Az persze elkerülhetetlen, hogy az egyikőjük boldogtalan lesz, mivel az egyik mindig előrébb lesz. Egyelőre kiélezett közöttük a csata és azt várjuk, hogy ez a folytatásban is így lesz.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Nagyon boldog vagyok, hogy Lewis és Nico velünk van, mert remekül kezelhetőek. Semmi gond nem volt velük, és a folytatásban is ezt várom. Mindent megbeszélünk egymással, de szerintem ebben az esetben nincs nagyon mit tárgyalnunk.”

Rosberg elmondása szerint biztosan nem volt szándékos az, amit tett.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button csalódott a monacói időmérő után: Magnussen jobb volt
Következő cikk Vettel alatt ismét akadozott a Red Bull, ami miatt sokat bukott Monacóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország