Mercedes: Papíron jobban fekszik a Red Bullnak a monacói pálya!

A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin arról nyilatkozott, hogy a Red Bullnak papíron kedvezhet a monacói pálya, azonban azt is hozzátette, hogy a barcelonai teljesítmény jó előjel lehet a Mercedes számára.

Mercedes: Papíron jobban fekszik a Red Bullnak a monacói pálya!

A Mercedes a 2021-es szezon első négy futamából hármat meg tudott nyerni, ennek köszönhetően pedig 29 pontos előnnyel érkezhetnek majd meg jövő héten a Monacói Nagydíj helyszínére.

Monacóból viszont nem csak pozitív élményekkel távozott az utóbbi években a német istálló: bár 2019-ben győzni tudtak, 2018-ban a Red Bull, 2017-ben pedig a Ferrari tudott diadalmaskodni az ikonikus utcai pályán.

A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin úgy véli, papíron a Red Bullnak kedvezhet a monacói aszfaltcsík.

Még több F1 hír:

„Az utóbbi évekkel összehasonlítva az autónk és a pálya is változott. A közelmúltban volt néhány alkalom, amikor nagyon jó volt a kocsink, de Monacóban mégsem tudtuk ezt megmutatni. Erre a pályára sokat kell alakítani a kocsin, és szerintem papíron a Red Bullnak jobban is fekszik Monaco, mint nekünk” – idézte Shovlint a MotorsportWeek.

„Részben azért mondom ezt, mert mi már Spanyolországban is a maximális leszorítóerőt hozó szárnyunkat használtuk, a Red Bull pedig bár pénteken azt használta, de nem azzal versenyeztek, tehát még kicsit tovább emelhetik a leszorítóerő szintjét.”

„Papíron ez kedvezhet nekik, azonban nekünk is jó volt a sebességünk a lassú szekciókban Barcelonában, ez pedig általában jó előjel Monaco előtt. Itt még akkor is borzasztóan nehéz nyerni, ha remek csomagod van.”

„Meglátjuk, hol állunk, és ha nem mi lennénk a leggyorsabbak, akkor is megpróbáljuk megnehezíteni a Red Bull életét.”

 

Shovlin azt is hozzátette, hogy a gumikezelés a Mercedesnek kedvezhet, hiszen a Red Bull keményebben bánik a hátsó gumikkal.

„Az év ezen szakasza még a különböző pályákon történő adatgyűjtésről szól, de egyelőre úgy tűnik, hogy a mi autónk semlegesebb, mint a Red Bullé. Az övék kicsit jobban terheli a hátsó gumikat, míg mi mindkét tengelyt elég jól használjuk.”

„Meglátjuk, hogy az adatok továbbra is ezt a tendenciát fogják-e mutatni, vagy csak a spanyolországi beállítások miatt szűrtük le ezt a következtetést” – zárta Shovlin.

Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, ismét duplázik Ausztria!

megosztás
hozzászólás
Az Alpine a szervokormány módosításával segítene Alonsón
Előző cikk

Az Alpine a szervokormány módosításával segítene Alonsón

Következő cikk

Mit tilt be az FIA az új ellenőrzésével?

Mit tilt be az FIA az új ellenőrzésével?
Hozzászólások betöltése