Mercedes: nincsenek elhajlásra utaló nyomok a hátsó szárnyunkon

A Mercedes elmondta, hogy nem érti a Red Bull azon állításait, melyek szerint bizonyos nyomok arra utalnak a hátsó szárnyuk véglapjain, hogy valamilyen trükköt alkalmaznak az elem esetében.

Mercedes W12 rear wing detail

Nem megnevezett

Miközben a bajnoki csata egyre forróbbá válik három futammal a szezon vége előtt, a Red Bull igyekszik komoly figyelmet irányítani riválisa hátsó szárnyára. Christian Horner csapatfőnök pénteken egyértelművé tette, hogy a Mercedes talán szabályt szeg, és akár készen is állnak arra, hogy óvjanak.

Az FIA sajtótájékoztatóján a brit utalást tett arra, hogy a csillagosok hátsó szárnyán látható bizonyos nyomok arra utalnak, hogy valamilyen trükk lehet a háttérben. „Amikor 27 km/h-ás különbséget látsz, valamint olyan nyomokat a szárnyvéglapon, amelyek hajlásra utalnak, akkor elég egyértelmű, hogy mi folyik itt.”

A Mercedes azonban igyekezett tagadni minden ilyen állítást. A csapat meg is vizsgálta az elemeket, és nem találtak semmilyen kétes nyomot. A vezető versenymérnökük, Andrew Shovlin tisztázta is, hogy a címvédő istálló többször is megkérte az FIA-t, hogy nézzék meg az autójukat, és mindig rendben találtak mindent.

Még több F1 hír:

„Mi megnéztük, és nincsenek hajlásra utaló jelek. Nem tudjuk, mire gondoltak ezzel. Ez a sztori látszólag nem akar eltűnni. Mi teljes mértékben elégedettek vagyunk az autónkkal” – mondta Shovlin a Sky-nak.

„Meghívtuk az FIA-t is, hogy nyugodtan nézzék meg, nekik pedig nincsen semmi gondjuk azzal, amink van. Minden pályán megnézzük, hogy melyik lehetne a leggyorsabb szárny, és azt csavarozzuk fel az autóra. Továbbra is így fogunk tenni.”

Miközben a politikai csata kezd a tetőfokára hágni, Shovlin egyértelművé tette, hogy az ő figyelmüket nem vonják el a paddockban terjedő elméletek. „Néhány lövedék repül mindkét irányba, de a csapat nagyon összeállt.”

„Biztató volt látni, hogy Brazíliában mindenki lehajtotta a fejét és végezte a munkáját, még úgy is, hogy annyi figyelemelterelés volt több esetben is. Megmutattuk, hogy az autónknak megvan a tempója. Brazília bizonyította, hogy haza tudjuk hozni a bajnokságokat. Mindenki keményen dolgozik, hogy elérjük ezt.”

Hamiltonnak elmondása szerint még van mit behoznia

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: „Ha nem felelnek meg a követelményeknek, akkor óvni fogunk“
Következő cikk Wolff további „durvulást” ígér: Lekerültek a kesztyűk, ez egy MMA-harc

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország