BRÉKING

Mercedes: Nincs szükségünk Vettelre és Alonsóra sem! Itt van nekünk Nico és Lewis!

A német gyártó nem akarja leszerződtetni Sebastian Vettelt Nico Rosberg mellé, és Fernando Alonso érkezése sem téma a Mercedesnél.

Az elmúlt időszakban több olyan hír is napvilágot látott a sajtóban, hogy Nico Rosberg jövőre új csapattársat kaphat, noha Lewis Hamilton szerződése még érvényes a következő évre.

Az olasz médiában egészen odáig mentek, hogy Fernando Alonso állítólag már be is kopogtatott a Mercedesnél. A spanyol világbajnok cáfolta ezeket a híreket, és Kimi Räikkönenhez hasonlóan gyakorlatilag megerősítette, hogy a Ferrarinál marad.

A legforróbb pletyka, hogy a Mercedes Hamilton helyére a négyszeres világbajnok Vettelt hozná, de a német a Hungaroringen úgy nyilatkozott, nincs oka távozni. Niki Lauda az Auto Motor und Sport kérdésére pedig a következőt válaszolta ezzel kapcsolatban.

„Soha nem volt szó Vettel esetleges szerződtetéséről. Miért lenne, amikor két versenyzőnk van? Nico már szerződést hosszabbított velünk, addig Lewisszal időközben megkezdtük a tárgyalásokat. A cél az, hogy vele is hosszabbítsunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Dieter Zetsche vezérigazgató a Mercedestől: „Nincs olyan vágyunk, hogy egy német válogatottat hozzunk létre.” – válaszolt egyszerűen és röviden a szakember Rosberg és Vettel esetleges összeengedésére.

Igaz, nemrég ez a német válogatott már megvalósult, amikor Michael Schumacher volt Rosberg csapattársa.

Lauda a folytatásban: „2015 év végén Vettel már szabad lenne, de a Mercedesnek nincs szüksége új versenyzőkre. A Ferrari, vagy a McLaren-Honda opciót jelenthet számára. Vajon Alonso csapattársa lenne a Ferrarinál? Vagy a bizonytalan McLarent választaná? Ha a Red Bullnak megszűnnek a motorproblémái, akkor azt hiszem, Vettel újra elöl lesz. Vettel helyében csak várnék, és nyugodt lennék. Semmit sem sietnék aláírni.”

Alonso esetében is ez a helyzet.

„A Ferrarinak szerződése van vele, és azt akarják, hogy velük maradjon, mert a maximumot hozza ki az autójából. A Mercedesnél nincs helye, addig a McLaren az új motororral is rizikós választás lehet. Könnyebb lenne számára, ha a Ferrarinál maradna.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Like A Boss: Raikkönen és Vettel driftelése a Hungaroringen egy F1-es autóval
Következő cikk Hamilton: Nem érdekelnek a vetteles pletykák!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország