Mercedes: Nem vagyunk mindig idióták!

Mercedes: Nem vagyunk mindig idióták!

A Mercedes maximálisan elégedett a mai Kanadai Nagydíjjal, hiszen kettős győzelmet szereztek Hamilton vezetésével. A német csapatnak nagyon szüksége volt egy ilyen eredményre a monacói fiaskó után.

Toto Wolff (csapatfőnök)

"Ma egyensúlyt kellett tartanunk aközött, hogy hagyjuk őket versenyezni, de közben ne is féljünk az ütközéstől. Biztosra kellett mennünk a gumikkal és az üzemanyag-fogyasztással, de szerencsére nem voltunk a határon. Elég összetett feladat volt, és ma a boxutca falon hibátlanok voltunk, nem vagyunk mindig idióták! Abszolút nem!"

"Hiba nélkül mentünk, és végig koncentráltunk. Monaco után ez nem volt olyan könnyű, mert ilyenkor ki kell jönnünk egy ilyen helyzetből. Lewis versenymérnöke a héten vesztette el édesapját, amit szerettünk volna, ha a média nem fúj fel, szóval neki sem volt könnyű. A csapatnak szüksége volt erre az eredményre."

"Logikus, hogy a versenytársaink több teljesítményt várnak tőlünk, de a lényeg, hogy az élen maradjunk. Sebnek elég rosszul sikerült az időmérője, de tudjuk hogy vissza fog térni, szóval továbbra is keményen kell dolgoznunk."

"A verseny nem volt mindig könnyű, hiszen a fékekkel a határon játszottunk, különösen, amikor valakit követned kell. Ezt a hétvégét jól menedzseltük."

"Nico elég erős volt. Azt mondta, hogy ha tegnap az első helyre kvalifikálja magát, akkor akár nyerhetett volna ma. Teljesítményt vesztett a fékek miatt, és végül elfogadta, hogy nem tudja megcsinálni."

"A hazai versenyemet már nagyon várom, és ott is jól kell mennünk!"

Niki Lauda (tanácsadó és tulajdonos)

"Sok üzemanyagot használtunk, de amúgy minden tökéletes volt. Nem panaszkodhatunk. Lewis nagyszerű munkát végzett, ahogy Nico és mindenki más is. Tökéletes hétvége volt, és túl vagyunk a sokkoló monacói hétvégén, szóval most már a jövőbe tekinthetünk."

//

Legalább valaki élvezte a Kanadai Nagydíjat! Sajnos ez egy borzalmasan gyenge futam volt! fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, June 7, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Niki Lauda , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING