BRÉKING

Mercedes: Nem mondhatjuk azt, hogy idén mindenkit elpusztítunk!

Toto Wolff, a Mercedes AMG F1 Team csapatfőnöke és sportigazgatója nem akar túl nagy elvárásokról beszélni az istállót illetően, de bízik benne, hogy erősen kezdhetik meg a szezont Melbourne-ben.

„Mindig jó érzéssel tölt el az, ha elismerik a csapatod munkáját és azt esélyesnek tartják a bajnokságban. A Mercedes magabiztos volt a téli teszteken, és rengeteg kört tettünk meg a pályán, de ez még semmit sem jelent.”

„Én inkább annak vagyok a híve, ha két lábbal a földön maradunk, és csak az adott versenyhétvégére koncentrálunk. Ez jelen esetben Ausztráliát jelenti, és természetesen a győzelmet célozzuk meg, mint eddig bármikor, hiszen ez a végső célunk. Ugyanakkor nem az a helyes hozzáállás, ha azt mondjuk, hogy ez a Mercedes éve lesz, és mindenkit el fogunk pusztítani a mezőnyben. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy így gondolkozzunk.”

„Egyszerűen még túl korai az eredményekről beszélni, de természetesen vannak bizonyos elvárásaink. Az új szabályok miatt azonban ezek az elvárások bizonyos szinten alacsonyabbak, hiszen a Forma-1 totálisan megváltozott. Voltak jó programjaink a téli időszakban és futottunk pár biztató versenyszimulációt, de nem biztos, hogy mindez itt Melbourne-ben is sikerülni fog.”

„Biztos vagyok benne, hogy az első pár versenyen teljesen más képet adhat a Forma-1-ről, mint amit majd a folytatásban látunk. Miután a téli tesztjeink jól sikerültek, bizakodóbbak lehetünk, mint néhány más csapat, hiszen idén a megtett kilométereken talán értékesebbek voltak. Mindenki élesben dolgozott, így nem hiszem, hogy láthattunk volna olyan csapatot a pályán, mely a megtévesztésre játszott volna. Egyszerűen túl sokat változott ehhez az F1.”

„Ezzel együtt a riválisainkat sem írhatjuk le. Ott van például a Red Bull, mely az elmúlt években mindent megnyert, és nincs kétségem afelől, hogy vissza fognak térni. Az elmúlt két hétben rengeteget dolgozhattak a Renault-val, és senkit nem lepne meg az, ha az autójuk megbízhatóbb lenne, mint volt az Jerezben, vagy Bahreinben. Az elején azonban a több megtett kilométernek köszönhetően némi előnyben lehetünk velük szemben.”  

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: Eljöhet az a pont, amikor csak rajtam múlhat, hogy újra bajnok leszek
Következő cikk A Red Bull versenyzői a Mercedesre fogadnának - de bíznak a megváltozott RB10-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország