Mercedes-mérnök: Hamilton megértette, hogy miért volt szükség csapatutasításra Ausztriában

Az AMuS-nak nyilatkozott a Mercedes egyik mérnöke, aki elmondta, hogy Lewis Hamilton megértette, miért volt szükség csapatutasításra az Osztrák Nagydíjon – a brit pilóta végül a negyedik helyen ért célba.

Mercedes-mérnök: Hamilton megértette, hogy miért volt szükség csapatutasításra Ausztriában

A Mercedes csapata egy második és egy negyedik helyet szerzett a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon, miután Lewis Hamilton az autója sérülése miatt Valtteri Bottas és Lando Norris mögé került – Jolyon Palmer szerint a Mercedes a csapautasítása olyan volt, mintha meglengetnék a fehér zászlót.

A német Auto Motor und Sportnak pedig a Mercedes egyik mérnöke nyilatkozott arról, hogy miért mondták azt Hamiltonnak, hogy engedje el maga mellett Bottast – a hétszeres világbajnok pedig megértette, hogy miért szükséges ez a lépés.

További híreink:

„A második hely bebiztosítása jelentette számunkra a prioritást. Lewis nem tudta volna megtartani a pozíciót, így Valtterire kellett tennünk a lapjainkat, és megakadályoznunk, hogy Norris megszerezze előlünk a pozíciót.”

„Lewis megértette a dolgot. Tudta, hogy milyen állapotban van a kocsija. Akkor döntöttünk a pozíciócsere mellett, amikor láttuk, hogy Lewisnak Valtteri és Lando ellen sem lenne esélye. A 3-as kanyarban intéztük a cserét, mert ott történhetett meg a csere a legkisebb időveszteséggel.”

„Ha nem tettük volna meg, akkor talán Norris megszerezte volna előlünk a második helyet” – tette hozzá a mérnök, majd így folytatta:

 

„Először azt a kérdést tettük fel magunknak, hogy Hamilton végig fogja-e bírni ezeken a gumikon. Aztán azt, hogy Bottas meg tudja-e védeni a pozícióját Norris ellen, és azt gondoltuk, hogy egy DRS-vonattal lehetséges a dolog.”

„De azt sem szerettük volna, hogy Valtteri nyomást helyezzen Lewisra – meglehetősen hamar utolérte őt. Azt is tudtuk, hogy Lewisnak nem lesz esélye Norris ellen az után, hogy Valtteri megelőzte őt. Szóval nyertünk egy kis időt, hogy kiderítsük, mennyire erősek a gumik.”

A Mercedes korábbi alelnöke elmondta, szerinte ki volt a leggyorsabb mclarenes…

megosztás
hozzászólás
McLaren: csalódottak vagyunk Ricciardo miatt
Előző cikk

McLaren: csalódottak vagyunk Ricciardo miatt

Következő cikk

Häkkinen: A Red Bull 2021-re, a Mercedes 2022-re koncentrál

Häkkinen: A Red Bull 2021-re, a Mercedes 2022-re koncentrál
Hozzászólások betöltése