Mercedes: Más fejlesztési irányt követünk, amelytől győzelmeket remélünk

Andrew Shovlin a Mercedes Imolára tervezett újításaival kapcsolatban elmondta, hogy a fejlesztési irány egy újfajta megközelítést követ, amelytől azt remélik, hogy visszavezeti őket a csúcsra.

George Russell, Mercedes F1 W14, battles with Esteban Ocon, Alpine A523

Az elmúlt hetekben a Mercedes több alkalommal is kifejtette, hogy sokat remélnek azoktól a fejlesztésektől, amelyeket Imolában szerettek volna bevetni. Mint ismert, erre végül nem kerülhet sor, hiszen a hétvégi nagydíjat a heves esőzések és áradások miatt el kellett törölni.

Adja magát a helyzet, hogy a Mercedes a soron következő futamon, így Monacóban pótolhatja az új koncepció bemutatását, azonban most Andrew Shovlin egy friss interjúban azt is elárulta, hogy az év későbbi szakaszában további fejlesztések érkezésére lehet számítani.

„Reméljük, hogy az év későbbi szakaszában további frissítéseket is hozhatunk” – jelentette ki a szakember a csapat által közzétett videóban. „Reméljük, hogy gyorsabb lesz (az autó), reméljük, hogy jobb lesz a kvalifikáció és a versenytempó tekintetében.”

„Más fejlesztési irányba szeretnénk elindulni, olyan irányba, amelyről úgy gondoljuk, hogy hosszú távon nagyobb esélyt ad arra, hogy futamgyőzelmekért és a világbajnoki címekért szállhassunk harcba.”

A Mercedesnek nagy szüksége van rá, hogy javítsanak a helyzetükön, hiszen idén mindössze egy dobogót tudnak felmutatni néhány erős pontszerzés mellett.

Ugyancsak friss hír, hogy az imolai jegykárosultak a szervezők bejelentése alapján visszakapják a pénzüket, illetve – amennyiben úgy döntenek – a 2024-es futamon felhasználhatják a belépőket.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: A Red Bull valami „nagyon-nagyon okosat csinál”
Következő cikk Jordan: Alonso a pénzt üldözte a világbajnoki címek helyett

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország