Mercedes: már nem kell a túlélésért küzdenünk

A brackley-i alakulatnál úgy látják, a Silverstone-ban bevetett fejlesztésekkel végre maguk mögött tudhatják a szezon első felében látott szenvedést és arra koncentrálhatnak, hogy felvegyék a tempót a Red Bull-lal és a Ferrarival.

Mercedes: már nem kell a túlélésért küzdenünk

A Mercedest komoly próbatétel elé állították a Forma-1-es 2022-es szabályváltozásai, az Ezüst Nyilak mindenki másnál jobban küzdöttek a delfinezés problémájával és elveszítették korábban látott dominanciájukat.

Az istálló Barcelonában vetette be első komolyabb fejlesztési csomagját, amelyre a silverstone-i csomag is épült és a csapatnál most úgy látják, elértek arra a szintre, ahová szerettek volna és ahonnan megcélozhatják a következő lépést.

Bár az utcai pályákon még mindig rendkívül erős volt a W13 pattogása, a csapatnál egyre bizakodóbbak és azt remélik, hogy a delfinezés enyhítésével elkezdhetnek a teljesítmény javítására koncentrálni.

Még több F1 hír:

„Az első néhány versenyen szó szerint csak a túlélésért küzdöttünk. A versenyzőinknek egy olyan autót kellett vezetniük, amellyel hihetetlenül nehéz volt dolgozni“ - fogalmazott Andrew Shovlin, a Mercedes pályamenti mérnöki igazgatója.

„Ennek ellenére tisztességes munkát végeztünk, kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből, miközben más csapatok a megbízhatósággal küzdöttek. Barcelona hasznosnak bizonyult számunkra, mert végre nem pattogtunk, mint más helyszíneken“ - folytatta a mérnök.

„Nyilvánvalóan az utcai pályák rávilágítottak a gyengeségeinkre és hogy őszinte legyek, az volt a cél, hogy végig menjünk ezeken a helyszíneken és megkeressük a problémákat, majd alkalmazzuk mérnöki tudásunkat a megoldásukhoz“ - magyarázta Shovlin.

„Egyre világosabbá válik az út, amelyen haladni szeretnénk, ez pedig önbizalmat ad fejlesztési szempontból“ - tette hozzá a brit, aki azt is elárulta, a felső karosszéria kialakítása nem játszott szerepet a szezon eleji problémáikban.

Még több F1 hír:

Elsősorban a padlólemez alatti légáramlás kezelésére kellett hangsúlyt fektetniük, a Spanyol Nagydíjra pedig jelentősen átdolgozták a megközelítést. „Ami az autó koncepcióját illeti, valójában borzasztó sokat változtattunk rajta az első futamok óta“ - ismerte el Shovlin.

„Teljesen másképp is viselkedik, mint amikor először futott, bár ha messziről nézzük, aerodinamikailag eléggé hasonlít a korábbi verzióhoz. Miközben a pattogással kapcsolatos problémáinkra nagy figyelmet kellett fordítanunk, nem voltunk versenyben, Silverstone-ban viszont már nem kellett a túlélésért küzdenünk.“

 

„Persze, nem mi vagyunk a legjobbak, de messze vagyunk attól is, hogy a legrosszabbak legyünk. Úgy gondolom, előrelépést tettünk. A konstrukció egy kicsit merevebb, mint amilyet szeretnénk, de ez már egy olyan autó, amivel lehet dolgozni“ - tette hozzá a mérnök.

Íme a 2022-es Osztrák Nagydíj menetrendje: újabb szombati sprint!


A Porsche hivatalosan is bemutatta a 2023-as LMDh autóját, a 4,6 literes V8-as motorral ellátott 963-at, amelyet többek között a háromszoros Le Mans-győztes André Lotterer fog vezetni.

megosztás
hozzászólás
Gasly: Cunoda megmozdulása egyértelműen felesleges volt
Előző cikk

Gasly: Cunoda megmozdulása egyértelműen felesleges volt

Következő cikk

Lewis Hamilton reagált Ecclestone nyilatkozatára: „El sem hiszem, hogy ezt hallottam...”

Lewis Hamilton reagált Ecclestone nyilatkozatára: „El sem hiszem, hogy ezt hallottam...”