Öblösebb lett a Mercedes orrának alja

A Mercedes mérnökei még javában fejlesztik a 2017-es autót - nyilván, nem is tehetik meg, hogy az öldöklő vb-harc közepette csak úgy félbehagyják az egészet. Malajziában az első szárny aljához nyúltak hozzá.

Mercedes AMG F1 W08 front wing

Mercedes AMG F1 W08 front wing

Giorgio Piola

Giorgio Piola F1-es technikai elemzései

Giorgio Piola technikai elemzései a Forma-1 világából. Minden, ami a technika, bepillantás a kulisszák mögé. Piola egy kimagasló újságíró a Forma-1 világából, a technika a szakterülete. Az olaszországi Genovában született, 1969 óta aktív részese a sorozatnak, miközben több ezer illusztráció fűződik a nevéhez, melyeket a világ legrangosabb autóverseny kiadványai vettek át.

Lewis Hamilton és a Mercedes a nyári szünet óta már zsinórben három futamgyőzelemnél tart, és egyikőjük sem akar igazán lejjebb adni a lendületből. Ennek érdekében az ezüst nyilakon most egy új, megváltozott orrkialakítást láthatunk.

Az autó elején, a szárny alatt egy igen érdekes kialakítást láthatunk, ugyanis az szárny alján, a kis túlzással "első diffúzornak" nevezett elem az eddiginél jóval nagyobb, öblösebb lett, ezzel is segítve a még hatékonyabb levegőfelhasználást.

Mercedes AMG F1 W08 front wing
Felülnézet

Fotó: Giorgio Piola

Érdekesség, hogy a maláj kialakításban még az a hátsó rész is látszik, szinte már a versenyzők lába alatt, amelyet általában nem vagy csak igen nehezen lehet megfigyelni. Erre azért van szükség, hogy a Mercedes el tudja látni megfelelő, hasznos levegővel az egész rendkívül bonyolult bargeboard-rendszert az autó oldalán.

A Mercedes tehát megint a fejlesztési verseny úttörőjévé vált, ugyanis ahogy már nagyon sok elemet, valószínűleg ezt is le fogják másolni a riválisok.

Mercedes AMG F1 W08, nose
A régi kialakítása

Fotó: Giorgio Piola

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még tovább bonyolódik a Mercedes oldalsó légterelőinek kialakítása
Következő cikk Leclerc nem akar Japánban versenyezni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország