Mercedes: „Közelebb vagyunk, mint a teszteken”

Ha a jobb köridőt teljesítő versenyző eredményét vesszük figyelembe, a Mercedes a 2. illetve a 3. helyen zárta a bahreini szabadedzéseket. A címvédő csapat pénteki napját a csapatfőnök Toto Wolff értékelte.

Mercedes: „Közelebb vagyunk, mint a teszteken”

A szezon első versenye előtt a legnagyobb kérdés talán a Mercedes valós tempóját övezte. Mivel a szezon első szabadedzései nagyon szoros küzdelmet hoztak, továbbra is nehéz megmondani, hol áll az erősorrendben a címvédő.

„Igazi ketrecharc volt ma, a leggyorsabb körök folyamatosan váltották egymást. Amikor a mezőny ilyen szoros, minden kilogramm üzemanyagnak nagy jelentősége van” – kezdte a pénteki nap értékelését Toto Wolff. 

Még több F1 hír:

„Úgy érzem, közelebb vagyunk, mint a tesztek alatt, de nem tudnám megmondani, hol állunk a Red Bull-hoz viszonyítva.”

Toto Wolff nem tulajdonít nagy jelentőséget annak a rádióbejátszásnak, mely során Valtteri Bottas „vezethetetlennek” nevezte autóját. Az osztrák szerint túl sokáig hagyták kinn a finnt az agyon kopott Pirelliken.

Abban viszont egyetért, hogy csapatának bőven lesz még tennivalója az időmérő edzés előtt.

„A gumikkal nehéz lenne már mit kezdeni, minden a beállításon múlik. Ha megnézzük riválisaink, a Red Bull és a McLaren hosszabb etapjait, akkor a kopás nem volt jelentős. Valtteri esetében nem ezt láttuk, azonban tudjuk, miképp javíthatunk ezen.”

Hamilton úgy érzi, a Red Bull van előnyben. 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Alonso: "Boldog vagyok!”
Előző cikk

Alonso: "Boldog vagyok!”

Következő cikk

Perez: Egy körön nem vagyok elég gyors

Perez: Egy körön nem vagyok elég gyors
Hozzászólások betöltése