Mercedes: Jól járunk azzal, hogy a két Ferrari elvesz pontokat egymástól

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt nyilatkozta, hogy bár még nem nézik a pontokat, de számukra előnyös, ha Charles Leclerc és Sebastian Vettel egymás elől vesz el pontokat.

Race winner Sebastian Vettel, Ferrari and Charles Leclerc, Ferrari in Parc Ferme

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Meglehetősen jó szériában van a Ferrari, hiszen Belgiumban és Olaszországban Charles Leclerc állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, Sebastian Vettel pedig Szingapúrban szerezte meg a szezonbeli első győzelmét.

A maranellói istálló szempontjából azért is volt fontos ez a sorozat, mivel 12 verseny után még 0 győzelemmel álltak, most viszont 3/15 az idei győzelmi arányuk, ráadásul Vettel ezelőtt utoljára a 2018-as Belga Nagydíjon tudott győzni, kettős győzelmet pedig Szingapúr előtt utoljára a 2017-es Magyar Nagydíjon ünnepelhetett a vörös alakulat.

 

A Mercedes csapatfőnökét, Toto Wolffot a Szingapúri Nagydíj után arról kérdezték, hogy lehet-e olyan a Vettel-Leclerc páros, mint a Hamilton-Rosberg páros volt, illetve ez a Mercedes előnyére válhat-e.

„Igen, amikor két alfa versenyez egy pozícióért, abban mindig benne van a rivalizálás lehetősége, ez pedig a csapatra is hatással lehet. Szerintem Szingapúrban is ott voltunk a győzelem közelében, erős csapat vagyunk egyértelmű filozófiával.”

Még több F1 hír:

„Az pozitívum számunkra, hogy folyamatosan pontokat vesz el egymástól Charles és Seb, de egyelőre nem akarunk a ponttáblázatra nézni. Most az a célunk, hogy optimalizáljuk a csomagunkat, hogy versenyeket nyerjünk és a lehető legjobb teljesítményünket nyújtsuk. Ez Szingapúrban nem sikerült.” – nyilatkozta Wolff.


A motoros kategóriák között is vannak endurance futamok, melyek közül a Bol D'or messze kiemelkedik, ahol 24 órán át húzzák neki a csapatok, csakúgy mint Le Mans-ban az autóversenyzők.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc szombaton még rettentő boldog volt, akárcsak a csapata (videó)
Következő cikk Megkönnyebbült a Haas a főszponzor távozásával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország