BRÉKING

Mercedes: Itt nem lesz az, mint a McLarennél 2007-ben Alonso és Hamilton között

A német gyártó leszögezte, nem fogják hagyni azt, hogy elfajuljon a helyzet Lewis Hamilton és Nico Rosberg között a csapaton belül.

Nagyon úgy tűnik, hogy az idei bajnokság Hamilton és Rosberg között dől el. Noha legutóbb a Red Bull tudott nyerni a kanadai versenyhétvégén, még a riválisoknak sincsenek reális gondolataik arról, hogy normál körülmények között legyőzzék a Mercedest.

Rosberg hét futamot követően vezeti a bajnokságot, addig Hamilton csak annak köszönheti a második helyét, hogy Ausztráliában és Montrealban is egy technikai gond miatt volt kénytelen idő előtt búcsúzni.

A két versenyző között már közel sem olyan a kapcsolat, mint korábban, mivel egyedül csak ők az esélyesek a győzelemre és a világbajnoki címre. A Mercedes elmondta, nem akarja azt, hogy a két pilóta barátok legyen, de fontos, hogy a csapaton belül minden rendben menjen.

Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere a spanyol Marca hasábjain leszögezte, nem fogják megengedni azt, mint amit Hamilton és Alonso művelt egymással még 2007-ben a McLarennél.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Addig fogjuk hagyni őket egymás ellen versenyezni, míg ez a háború nem lesz piszkos… Konfliktus adódhat közöttük, ami normális, de nem mehet át a helyzet abba, mint amit Alonso és Hamilton között láthattunk a McLarennél. Ha valami ilyesmi történne, annak súlyos következményei lehetnek. Ebben a pillanatban szabad a verseny közöttük, bár a helyzet bármikor megváltozhat. Ez egy folyamatos dinamikus folyamat a csapaton belül.”

A korábbi pletykák szerint Alonso jövőre a Mercedes versenyzője lehet.

„A Mercedesnél nincsenek rövid távú megállapodások. Itt a hosszú távú megállapodásokat részesítjük előnyben. Fernando az egyik legjobb a rajtrácson, de nem tervezzük azt, hogy változtatnunk a csapaton, mert minden a hosszú távú szerződésekről szól. Mindkét versenyzőnk az élen érezheti magát a csapatunknál.”

Lewis és Nico már rég nem barátok, hiába hangoztatják ezt…

„Ők nem barátok és azt hiszem, hogy az akkor is így volt, amikor együtt gokartoztak. Csapattársak, és mindketten nyerni akarnak. Bármennyire is azt mondják, hogy a csapat a legfontosabb, a pilótákat igenis érdekli az, hogy hogyan állnak a bajnokságban. A csapatnak az a feladata, hogy elmagyarázza, mi fontos és mi nem. A konstruktőri bajnokság is fontos.”

„Két teljesen különböző karakterről beszélünk és mint mondtam, mindketten nyerni akarnak. Mindketten teljesen más életet élnek. Nico például nagyon sokat fejlődött. Szorgalmas és minden előírást betart. Lewis pedig egy nagyszerű versenyző, aki képes volt fejlődni a saját szintjén. Ő egy olyan pilóta, akit sok minden érdekel a Forma-1 mellett, de nem mondhatjuk azt, hogy egy parti-állat lenne, vagy olyasvalaki, aki három nővel lenne együtt. Lewis egy érdekes utat járt be az elmúlt években, és nagyon stresszes tud lenni.”

„Lewis most már nem a kutyáival lófrál a paddockban, hanem egyedül érkezik és távozik. Ez nem az én döntésem volt, hanem az övé. Sokkal inkább a munkájára összpontosít és ez az, amire rájött. Fontosabb számára, hogy többet aludjon, minthogy lemenjen a kutyáival sétálni.”

„A versenyzőink folyamatosan együtt dolgoznak a mérnökökkel. Mindketten másképp teszik ezt. Lewis többet van távol, de a pályán nagyon is közel vannak.”

Mi dönthet kettejük között?

„Hány versenyen is vagyunk túl? Hét! Tehát még van 13, mivel dupla pontokat osztanak ki az utolsó hétvégén. Lehetséges, hogy Lewis számára az utolsó verseny jelenti majd a mentsvárat, de nincs kétségem afelől, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk ezzel kapcsolatban. Ez nem lesz egyszerű. Láthattuk, hogy a Red Bull sok pontot szerzett Kanadában és elég gyorsan elveszítheted az előnyödet. De azt hiszem, Nico és Lewis a szezon végéig közel lesz egymáshoz és a dupla pontok fontosak lesznek.” - már a brit Autosportnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel és Ricciardo bemutatja a megújult Red Bull Ringet: két DRS-zóna lesz Ausztriában
Következő cikk Vettel és Ricciardo bemutatja a Red Bull Ringet: A legendás helyszín visszatér

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország