BRÉKING

Mercedes: Hamilton, vagy Rosberg nagyon szomorú lesz Abu Dhabiban

A német gyártó nem tud majd teljesen őszintén örülni versenyzője világbajnoki sikerének, mivel az egyikőjük az utolsó pillanatokban mindent elveszít majd.

Gyakorlatilag a szezon eleje óta sejteni lehetett, hogy a konstruktőri bajnoksághoz hasonlóan csak a Mercedes egyik pilótája nyerheti meg az egyéni címet. Az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj előtt Lewis Hamilton vezeti a tabellát, de közel sem biztos, hogy ez a verseny után is így lesz, mivel a finálén dupla pontokat osztanak majd ki, és a technika, vagy bármi más közbe szólhat.

Ezzel természetesen 2008 bajnoka is tisztában van, addig a másik oldalon Nico Rosberg félelem nélkül is rendkívül magabiztosan várja a hétvégét.

Toto Wolff, a Mercedes csapat első embere kissé tart az utolsó futamtól.

„A szezon utolsó versenye következik. Ha visszatekintünk, akkor láthatjuk, hogy mindkét versenyzőnknek voltak hullámvölgyei. Ők azonban képesek voltak felállni ebből, ami a karakterük erősségét mutatja. Szerencsések vagyunk, hogy két ilyen tehetséges pilóta alkotja a párosunkat, és a csapat szemében mindketten méltóak arra, hogy bajnokok legyenek.”

„Persze az egyikőjük keserű csalódásként fogja megélni az utolsó versenyt, míg a másik rendkívül boldog lesz. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy hosszú karrier vár rájuk és a következő években ismét ott lehetnek legelöl.”

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Csak meg kell nézni azokat az olyan nagyszerű csatákat, mint ami például Lauda és Prost között zajlott 1984-ben. Ez volt Niki utolsó címe, amit abban az évben meg is nyert, míg Prost vereséget szenvedett. Ezt követően azonban négy bajnoki címmel a háta mögött vonult vissza.”

„Fantasztikus a sport számára, hogy egy ilyen finálé vár ránk, ami az egyik legnagyszerűbb szezonja a Forma-1-nek. Alig várom már, hogy lássam a futamot Abu Dhabiban, és biztos vagyok benne, hogy az otthon lévők is ezt érzik. Nyerjen a legjobb!”

Paddy Lowe, a csapat technikai részlegének vezetője hangsúlyozta, Hamilton és Rosberg sem lesz kivételezett Abu Dhabiban.

„Mint minden hétvégén, ezúttal is úgy vágunk neki a versenynek, hogy mindkét pilóta egyenlő bánásmódban fog részesülni a bajnoki címért folytatott harcban.”

http://youtu.be/LsYx1HlXMMk?t=15m52s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg félelem nélkül győzné le Hamiltont Abu Dhabiban
Következő cikk Hivatalos: A Caterham F1 Team rajthoz áll az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország