Mercedes: Hamilton talán nem ment volna rá a pluszpontra, ha látta volna szárnya sérülését
A Mercedes csapata szerint Lewis Hamilton talán nem próbálta volna meg megkockáztatni a leggyorsabb kör megszerzését a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ha tudta volna, hogy milyen mértékben sérült az első légterelője.

A címvédő első szárnya duplán megsínylette a dzsiddai viadalt, miután egyszer Esteban Oconnal ütközött az újraindításnál, később pedig Max Verstappen autójának hátuljába hajtott bele.
A teljesítményvesztés látható volt a Mercedes bokszfaláról, az adatokból pedig arra lehetett következtetni, hogy a két eset miatt Hamilton körönként olyan fél másodpercet veszített. A csapat vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin kifejtette, hogy eltérően érintette az első szárnyat a két incidens.
„Az elején még csak egy-két tizeddel kezdtünk, amikor szendvicsbe került, Esteban pedig ráhajtott az autójával. Elég nagy szerencsénk volt, hogy nem lett komolyabb baj. Elvesztettünk ugyan pár darabot, de nem volt olyan vészes” – mesélte Shovlin.
„A maxos eset után viszont a teljes oldala eltűnt, ez tehát közel négy tizedbe került.” Hiába azonban a szárny sérülése, Hamilton így is tovább nyomta, hogy megszerezze a győzelmet, valamint a leggyorsabb körért járó egy pontot is.
Amikor szóba került a pluszpont, Shovlin elmondta, hogy versenyzőjük vélhetően nem volt tisztában azzal, hogy mekkora volt a sérülés. „Ő nagyon elhivatott, mi viszont két dolog miatt is aggódtunk. Láttuk, hogy mások kezdenek küszködni a gumikkal, és láttuk, hogy egyáltalán nincs arra garancia, hogy a szárny az autón marad.”
„Ezért is volt nehéz kérdés, hogy rámenjünk-e a pontra, mert Lewis tudta, hogy azzal egálba kerülnének, vagy inkább menjünk a biztonságra? A végén Lewis döntött, és ehhez köze volt talán annak is, hogy ő nem látta az első szárnyát, mert ha nézte volna a TV-t, ahogy mi, akkor talán meggondolta volna magát.”
Perez már annak örül, hogy nem lett komolyabb baleset
Oconnak már majdnem megvolt a dobogó, de aztán...
Masi teljesen „normálisnak” tartja, hogy az újraindításnál a csapatokkal egyezkedett
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.