BRÉKING

Mercedes: Hamilton és Rosberg is nagyon jó, de a csapat az első

A német gyártó a folytatásban is elsősorban a csapat érdekeit fogja nézni, és ha úgy adódik, egy pillanatra sem gondolkozik el majd azon, hogy hátrébb sorolja Lewis Hamiltont, vagy Nico Rosberget.

A Mercedes nagyon erősen kezdte a 2014-es idényt. Rosberg Ausztráliában, addig Hamilton Malajziában tudott nyerni a W05 volánja mögött. A német és a brit versenyző is rendkívül elégedett az autójával, és minden esélyük megvan arra, hogy ezen a hétvégén Bahreinben is ott legyenek a dobogón.

Ha ez így megy tovább, akkor előbb, vagy utóbb a Mercedesnek sorrendet kell állítania a pilótái között.

„A kezdetektől fogva megvan ez a rivalizálás közöttük. Tavaly január óta ez van.” – hangsúlyozta Toto Wolff a Mercedestől a brit Autosport hasábjain.

„A különbséget az jelenti, hogy ez a két srác hosszú ideje ismeri már egymást. Korrekt kapcsolatuk van egymással, de ez nem jelenti azt, hogy nem lennének extrém versenyképesek és ne próbálnák meg minden előnyüket kihasználni, amit csak tudnak.”

„Tavaly Malajziában láthattuk, hogy milyen helyzetbe kerültünk, amikor nem sikerült a megfelelő módon kezelnünk a dolgokat. Egyszerűen csak meglepett minket az, hogy milyen versenyképesek voltunk.”

„Ennek érdekében leültünk egymással beszélni, hogy megvitassuk a különböző forgatókönyveket, és helyzeteket. Ez a Mercedes és a csapat mindig elsőbbséget élvez. Ha arra kerül a sor, akkor ismét összeülünk majd. Nagyon versenyképes srácok ezek és tudnunk kell kezelni a helyzetet.”

Malajziában úgy tűnt, hogy a két versenyző között nagy volt a különbség.

„Nehéz megmondani ezt. Az egyenestől kezdődően láthattad, hogy Nico egy kis alulkormányzottsággal küszködik. Azt hiszem, hogy ez a 3-as kanyarban volt, és nehéz volt onnan visszajönnie. A verseny közepén azonban megtette ezt, és tovább nyomták egymást előre a hétvégén.”

„Rosberg Melbourne-ben versenyt nyert és a hétvége elején Nico volt előrébb. Majd Lewis visszajött, és már ő volt elöl.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Renault Sport: egyik forró helyzetből a másikba
Következő cikk A Renault örül az átfolyást korlátozó szabálynak: ha ez nincs, a motorok még halkabbak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország