Mercedes: Hamilton és Bottas másképp reagál a nehézségekre…

A Mercedes technikai igazgatója, James Allison arról beszélt, mennyire másképp reagál a nehézségekre a német istálló két pilótája, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton.

Mercedes: Hamilton és Bottas másképp reagál a nehézségekre…

A Mercedes rég nem látott helyzetbe került a 2021-es Forma-1-es szezonban: pillanatnyilag a Red Bull vezet előttük a konstruktőri és az egyéni pontversenyben is, és gyakorlatilag biztosra vehető, hogy nem lesz egyszerű dolga a német istállónak a VB-cím megvédésében.

A Mercedes pedig 2014 óta, vagyis a hibrid-éra kezdete óta veretlen, 2017 óta pedig változatlan párossal, Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal a soraikban állnak fel. A csapat technikai igazgatója, James Allison pedig azt mondta, hogy a két versenyző nagyon különbözően reagál a nehézségekre.

Még több F1 hír:

„Lewis olyan autót akar vezetni, ami lehetőséget ad neki arra, hogy megmutassa a képességeit. De igazán az briliáns benne, hogy annyira a győzelemre és a világbajnoki címre koncentrál, hogy a nehézségekre adott válasza az, hogy megduplázza a saját hozzájárulását” – idézte a RacingNews365 Allison F1 Nationnek adott nyilatkozatát.

„A múlt héten rengeteget szimulátorozott a gyárban, és ugyanolyan elkötelezett, mint bárki más, hogy tovább tudjunk javulni, és hogy nyomást tudjunk helyezni a Red Bullra. Azt hiszem, jelenleg a legjobb formában lévő Hamiltont látjuk.”

A technikai igazgató azzal folytatta, hogy Bottas viselkedése sokkal kiegyensúlyozottabb, nem igazán változik a hozzáállása akkor sem, ha változnak a körülmények.

 

„Valtteri hangulata sokkal inkább változatlanabb Lewisszal összehasonlítva, ő továbbra is az a fajta rendíthetetlen személy, aki mindig is volt. A Stájer Nagydíjon is erős hétvégéje volt, egy hajszállal megverte Lewist az időmérőn, és mindent megtett azért, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtse be.”

„Szóval a versenyzőink a lehető legjobban támogatnak és hajtanak minket, ezt pedig segítőkészen teszik, szó sincs ujjal mutogatásról vagy destruktív hozzáállásról” – tette hozzá Allison.

Alonso: Tárgyaltam a Red Bull-lal is…

megosztás
hozzászólás
Ricciardo ma már nem biztos, hogy az F1-et választaná

Előző cikk

Ricciardo ma már nem biztos, hogy az F1-et választaná

Következő cikk

„Egyesek már azt suttogják, hogy megszületett a döntés Russellről…”

„Egyesek már azt suttogják, hogy megszületett a döntés Russellről…”
Hozzászólások betöltése