BRÉKING

Mercedes: Ha matematikailag megvan a cím, akkor Hamilton és Rosberg „ölheti” egymást a pályán

A Mercedes vezetősége hangsúlyozta, a folytatásban sem kívánnak beállni az éllovas Nico Rosberg mögé, hiszen ezzel tönkretennék Lewis Hamilton bajnokságát.

12 futamot követően Rosberg vezeti a bajnokságot, méghozzá egészen magabiztosan és egy biztonságos előnnyel, ami a Belgiumban történteknek is nagyban köszönhető, hiszen míg Nico második lett, addig Lewis még csak pontot sem szerzett.

Az ütközésből nagy botrány lett és a Mercedes többször is leült beszélni a két versenyzőjével, legutóbb egy héttel ezelőtt pénteken, amikor is Rosberget hozták ki hibásnak. A német elismerte a hibáját és nemrég hosszasan magyarázta el a történteket és az érzéseit.

A Mercedesnek a folytatásban sem fog csapatsorrendet tenni, de figyelniük kell, mivel Daniel Ricciardo lesben áll a Red Bullal.

„Ott kell folytatnunk a versenyzést, ahol azt abbahagytuk. Ezt azonnal a különbséggel kell folytatnunk, hogy a két versenyzőnk nem ér össze egymással. Szeretnénk hűek maradni a filozófiánkhoz, és nem fogunk csapatsorrendet tenni.” – Toto Wolff a DPA hírügynökségnek adott interjújában.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Lewis és Nico is tudja, hogy mi a dolga, és mi az, amit biztosan nem szabad megtenniük. A Belgiumban történtek nem valósulhatnak meg újra. Nincs helye még egy ilyen hibának, amivel a csapat nagyon sok pontot veszített.”

„Ugyanakkor azt sem tehetjük meg, hogy csak úgy hátat fordítunk ennek az egésznek és legyintünk egyet. A célunk az, hogy két pilótát támogassunk. Egyszerűbb lenne, ha egy versenyzőt emelnénk ki, de ez nem az, amiről a Mercedes versenyzési filozófiája szól.”

„Ha már matematikailag is eldőlt az, hogy csak a mi versenyzőink nyerhetnek, akkor természetesen az agresszió engedélyezett lesz. Több szabadságot fognak kapni a versenyzőink, de ezt el kell érniük. Csak ebben az esetben engedhető meg ez. A csapat mindenek felett áll. A legkisebb esélyt sem adhatjuk meg a riválisainknak. Láthatjuk, hogy Daniel Ricciardo eddig mindhárom alkalommal ott tudott lenni. A Red Bullnál könnyebb a helyzet, mivel Sebastian Vettelnek szinte már nincs esélye a címre. Mi azonban még mindig két versenyzővel harcolunk a címért.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Kobayashi versenyez Monzában Ericsson mellett! Merhi is autóba ül
Következő cikk Pérez: Nem kellett volna leaszfaltozni a Parabolica kanyart…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország