A csapatfőnöknek akarta ajándékozni első kupáját a Mercedes ifjú gokartosa

A Mercedes utánpótlás-neveldéjében pallérozódó ifjú olasz gokartos, a tizenkét éves Andrea Kimi Antonelli szerette volna a maga módján meghálálni, hogy a Mercedes felkarolta őt.

Andrea Kimi Antonelli inside the Mercedes AMG F1 motorhome

Franco Nugnes

Andrea Kimi Antonelli (már a kissrác nevéből is látszik, hogy a család ereiben benzin folyik) egy tizenkét éves olasz fiú, aki jelenleg a gokartozásban próbál sikereket elérni.

Télen felfigyelt rá a Mercedes is, és szerződtette utánpótlás-nevelő programjába, hogy idővel akár a Forma-1-ig is eljuttassa őt. Ehhez már "csak" sok-sok, az eddigiekhez hasonló jó verseny szükségeltetik.

Az ifjabbik Antonelli most a Mercedes bokszába is bebocsátást nyert, miután a csapat meghívta őt és édesapját, akit szintén Andreának hívnak, monacói garázsukba.

Az olasz fiú csupa olyan ajándékot kapott, amit aztán valószínűleg örökre óriási becsben fog őrizni - hivatalos sapka, baseball-sapka és még sok-sok egyéb apróság. Hogy nem hálátlan gyerekről van szó, azt Andrea Kimi igyekezett a maga eszközeivel kimutatni, és a Mercedesszel kötött első szerződése után szerzett első kupáját a csapatfőnök Toto Wolffnak akarta ajándékozni.

Wolff nagyra értékelte a fiú gesztusát, viszont nem akarta kisajátítani a kupát, így végül a helyzet megoldása az lett, hogy a serleg a Mercedes által szerzett többi elismerés közé kerül.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren és az egyik leghűségesebb szponzora a Forma-1-ben
Következő cikk Különleges kameranézetből Ricciardo körrekordja Monacóból

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország