Mercedes: Ez egy nagyon kemény hétvége volt
A Mercedes kihozta a maximumot a hétvégéből a harmadik és negyedik hellyel, miután pénteken mindkét autójukat összetörték.

Andrew Shovlin elismerően nyilatkozott a Lewis Hamilton és George Russell remek teljesítményéről, hiszen a két versenyző együttesen 27 pontot szerzett a Mercedesnek. Ez azonban nem jött könnyen a brit duónak, hiszen mindketten balesetet szenvedtek a pénteki kvalifikáción, ami rendkívül megnehezítette a hétvégét a csapat számára.
„Nagyon kemény hétvége volt a garázsban, de nagy elégedettséggel tölt el, hogy a harmadik és a negyedik pozíciót szereztük meg" - mondta Shovlin a csapat sajtóközleményében, majd hozzátette gondolatait a Russell és Sergio Perez közötti incidensről: „Úgy éreztük, hogy George büntetése a Sergióval történt incidens miatt kemény volt. Több mint elég helyet hagyott."
Shovlin megdicsérte a fiatal brit munkáját a futamon, de hozzátette, hogy elégedett Hamilton teljesítményével is: „Az első szárnyat kellett kicserélnünk az érintkezés után, így nagyon hosszú volt a kiállás. Kétszer is át kellett mennie a mezőnyön, de remekül versenyzett, és maximálisan kihasználta a lehetőségeket.”
„Hasonlóképpen Lewisnak is meglehetősen sok dolga volt az első etapban a rajtpozíciója miatt. Amint átjutott a középmezőny autóin, jó tempót diktált, de addigra már túl nagy volt a különbség Charleshoz és Maxhoz képest, hogy üldözni lehessen őket, így csak arra koncentráltunk, hogy hazahozzuk az autót."
Végezetül hozzátette, hogy reménykedik a következő néhány futamban, miután erős teljesítményt nyújtottak egy olyan pályán, amelyen a csapat feltűnően küszködött:
„Ez nem volt olyan pálya, amely az elmúlt években kedvezett nekünk. Annak ellenére, hogy egy kicsit elmaradtunk a Ferrari és a Red Bull tempójától, bátorít bennünket, hogy jó irányba haladunk, és a következő néhány futamon még többre számíthatunk.”
„Sűrű napok állnak előttünk a gyárban, hogy helyreállítsuk az autóalkatrészek helyzetét, ez a hétvége nem volt túl jó ebből a szempontból! De ezt időben visszahozzuk a Paul Ricard-ra, és már nagyon várjuk a pályát, ami jól fog állni az autónak” – tette hozzá Shovlin.
Carlos Sainz nagy balesetet szenvedet, a kórházat is megjárta a bukás után:
Schumacher: Hamilton után „nem fogok félni” a többi F1-es pilótától
Új problémára hívta fel az FIA figyelmét Vettel: szabályváltozást követel
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.