Mercedes: ez egy másik Ferrari, nem az, amit Melbourne-ben láttunk

Toto Wolff bevallotta, meglepte őket, hogy milyen taktikát alkalmazott a Ferrari a pénteki napon, ugyanis a riválisok a megszokottnál több gumit lőttek el gyors körök céljából. A Mercedes csapatfőnöke megjegyezte, az SF90 most sokkal jobban hasonlít arra a gépre, amit a téli teszteken láttak.

Charles Leclerc, Ferrari SF90

Fotót készítette: motosport.com

Egyelőre a Ferrarik uralják Bahreint, csak a sorrend változott az élen, ugyanis Leclerc után Vettel is behúzott egy edzést pénteken. Wolff mindezek ellenére nem kesereg, hiszen még nem rázták meg magukat, de azt elismerte, jobban fest a Ferrari, mint két hete Ausztráliában.

„Nem rossz”- kezdte az értékelést Wolff a Sky Sportsnak. „Iszonyatos teljesítményt láthatunk a Ferraritól az egyenesekben – itt tesznek szert az összes előnyre. Ez határozottan más Ferrari ahhoz képest, mint amit Melbourne-ben láttunk. Azt nem tudom, hogyan működtették (a kocsit Barcelonában), de ami a puszta tempót illeti, határozottan sokkal inkább Barcelonát hozzák, mint Melbourne-t”- jegyezte meg.

A Ferrari kétszer is nekifutott rövid etapnak és időmérős szimulációnak, miközben a Mercedes nem tett így, ergo több gumit használtak el erre a célra.

 „Szokatlan, amit tettek – lehet, köze van a versenyre választott gumistratégiához. Ezt ki kell elemeznünk”- latolgatta Wolff. „Meglepett, hogy extra szettet használtak el. Nem szokványos taktika, és elárul valamennyit a versenyről”- jegyezte meg.

„Úgy tűnik, hogy a Ferrari némi előnnyel bír velünk szemben, de az időmérő más tészta lehet, mindent ki fogunk préselni magunkból, amivel rendelkezünk – mint egy citromból.”

A pénteki nap alapján mintha jobban ment volna a szekér Bottas alatt, mint Hamilton esetében, igaz, délután a címvédő végzett a harmadik helyen a két Ferrari mögött. Wolff szerint kár lenne elhamarkodottan ítélni.

„Nagyon veszélyes alábecsülni egy Lewis Hamiltont; amint számít a köridő, ő ott van a szeren. Valtteri ott kezdte, ahol Melbourne-ben abbahagyta – nagyon erős, nagyon jó hosszú etapot mutatott”- mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Újabb totális Ferrari-dominancia Bahreinben
Következő cikk A Red Bull tudta, hogy a Ferrari Bahreinben nagyon gyors lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország