Mercedes: ez a „problémás” limitáló tényező hátráltat minket 2024-ben
A Mercedes istállója felfedte, hogy az abroncsok fokozott túlmelegedése komoly gondot okoz számukra, amikor az aszfalt hőmérséklete is magasabb, hiszen mindez limitálja az autójuk teljesítményét. Idén azonban még jöhet némi javulás.
Nach Hitzeschlacht: Mercedes-Fahrer nicht bei Interviews, sondern beim Arzt!
Fotót készítette: LAT Images
A német márka csalódást keltő formája a nyári szünetet követően Szingapúrban is folytatódott, hiszen ismételten nem tudtak dobogóra állni. Pedig erre papíron minden esélyük megvolt, hiszen a harmadik és negyedik helyről várhatták a rajtot.
Lewis Hamilton azonban a lágy abroncsokat kapta az első etapra, ami taktikai téren megpecsételte a sorsát, így neki végül csak a hatodik hely jutott. George Russell eközben optimálisnak mondható stratégiát futott, de Oscar Piastri McLarenjével szemben tehetetlen volt, így elveszítette a harmadik helyet.
Az istálló technikai igazgatója, James Allison elismerte, hogy a szingapúri pálya sokat követelő kigyorsítási zónái csak még inkább kihangsúlyozták a W15-ös gumikopási gondjait.
„Ismételten olyasmi miatt szenvedtünk, ami már korábban is problémás volt számunkra. A puhább keverékekkel és az olyan pályákon, ahol az egekben van a gumihőmérséklet, ami miatt könnyű őket túlhevíteni, veszítünk a versenyképességünkből a riválisokhoz képest” – mondta a Mercedes által közzétett videóban Allison.
„Szingapúr ebből a szempontból extrémnek számít, és ezért nem is tudtuk azt megfelelően menedzselni.” Ahogy azt azonban már a csapatból többen is elmondták, a folytatásra várhatóak még fejlesztések, melyek révén talán orvosolni tudják az említett problémát.
„Megpróbáljuk megérteni, hogyan lehet csökkenteni a probléma mértékét, és hogy miként lehet jobb működésre bírni az abroncsokat az olyan pályákon, ahol a túlmelegedés gyakori jelenség. Emellett pedig rengeteg munkánk lesz, hogy be tudjuk fejezni az idei utolsó fejlesztési csomagunkat. Austinban komoly aerodinamikai csomag érkezik, szóval remélhetőleg jó hétvégénk lesz.”
Az F1-es jövőjéért továbbra is küzdő Valtteri Bottas talán meglepő kijelentést tett karrierjével kapcsolatban.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.