Mercedes: „Ennél már csak rosszabbak leszünk a Forma-1-ben és nagyon jön a Ferrari”

Mercedes: „Ennél már csak rosszabbak leszünk a Forma-1-ben és nagyon jön a Ferrari”

Toto Wolff szerint a Mercedes már nem lesz jobb ennél a Forma-1-ben, így egyértelműen egy izgalmasabb idény várhat ránk.

A német gyártó hatalmas pénzeket mozgatott meg annak érdekében, hogy felérjen a csúcsra a királykategóriában. A Mercedes 2010 óta versenyez saját csapattal az F1-ben, és sok időnek nem kellett eltelnie ahhoz, hogy bajnokságot nyerjenek.

Az új V6-os motorformula meghozta a várt sikert a vállalat számára, és 2014-ben, valamint 2015-ben is verhetetlennek bizonyultak. Miután 2016-ra nem sokat változtak a szabályok, valami hasonló várhat a mezőnyre.

A Mercedes csapatának első embere nem így gondolja, hiszen szerinte a csúcson már túlvannak, és a Ferrari egyre nagyobb fenyegetettséget jelent számukra.

„Mindig is azt gondoltam, hogy a legjobb időknek már vége a mi szempontunkból. Tavaly is azt hittem és most ismét ezt gondolom.” – fogalmazott Wolff a motorsport.com lap kérdésére.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Na ez kőkemény volt! Barrichello a legvégén altatta el Trullit! A brazil ezt nagyon szépen csinálta a Ferrarival! fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Szerző: www.f1-live.hu, 2016. január 1.

„Számos oka van annak, hogy szkeptikusnak kell lennünk. Ez a megfelelő hozzáállás a tél folyamán. Vannak bizonyos osztályok, melyek nagyon bíztató eredményeket mutatnak, és ezeket látom is. Egyszerűen csak mindent a helyére kell raknunk, és visszatérnünk oda, ahonnan elindultunk.”

„A stopper nem hazudok, és majd márciusban meglátjuk Melbourne-ben, hogy elég jó munkát végeztünk, vagy sem.”

A reális képet tekintve csak a Ferrarinak lehet esélye a németek ellen.

„A Ferrari egy nagy lépést tett meg előre 2014 és 2015 között. Tekintve a rendelkezésükre álló erőforrásokat, ez 2015 és 2016 között is igaz lehet. A Ferrari fenyegetettsége nagyon komoly. És ez jó!”

„Ennél jobb nem is lehetne a Forma-1-nek, amikor a Ferrari megérkezik előre.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING