Mercedes: „Bottas legyőzheti Hamiltont és megnyerheti a bajnokságot”

Toto Wolff szerint Valtteri Bottasban megvan a potenciál ahhoz, hogy legyőzze Lewis Hamiltont és világbajnok legyen a Mercedesszel, akár már ebben a szezonban.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates on the podium, with Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Nico Rosberg hirtelen visszavonulásával a Williams finn versenyzője kapta meg a lehetőséget arra, hogy a Mercedesnek versenyezzen Hamilton csapattársaként. Wolff korábban Bottas menedzsere volt, így nagyon jól ismerhette a pilótát.

Még több F1 hír:

Valtteri 2017-ben egy felemás évet zárt, de mindezt betudták annak, hogy későn csatlakozhatott a Mercedeshez, valamint a megérkezésekor az új autó már elkészült, így az sokkal inkább volt Hamiltonra és Rosbergre igazítva. Plusz az is nagy nyomást jelenthetett számára, hogy egy többszörös világbajnokot kellett legyőznie, aki rendkívül jól ismeri az istállót és az egyik legjobbnak tartanak.

Bottas a 2018-as szezon első felében nagyszerűen ment, de nem jött ki a lépés számára és a kudarcok miatt egyre rosszabb versenyhétvégékkel állt elő. Ekkor azonban már szerződést hosszabbíthatott 2020-ra. Ha a németek még egy kicsit várnak ezzel, akkor talán most Esteban Ocon ülne a másik autóban, hiszen akkoriban még a francia helyzete is teljesen más volt.

Valtteri végül csak az ötödik helyen fejezte be a bajnokságot, és elismerte, karrierje legrosszabb évén van túl, de még mindig hisz abban, hogy megszerezheti a címet. Wolff hasonlóképpen beszélt a finnről.

„Valtteri pontosan tudja, hogy hol kell lennie a következő évben. Minden rossz szerencsét maga mögött kell hagynia, és Lewisszal egy szinten teljesítenie. Ez az, amire szüksége van ahhoz, hogy 2020-ban is velünk legyen. És ezt nagyon jól tudja, valamint meg is van benne a potenciál.”

 

A csapatfőnök a balszerencsét tartja az egyik oknak Bottas várakozásokon aluli teljesítményét illetően, és elmondta, a finnek teljesítenie kell, ha a Mercedesnél akar maradni.

„Lewis javulása azt jelenti, hogy Valtterinek fejlődnie kell. Mindig is láttam ezt a fajta javulást benne, de egy ötszörös világbajnok ellen versenyez.” – tette hozzá Wolff, aki szerint Bottasnak a kezdetektől fel kell vennie a tempót, hogy végig harapni tudjon, ezzel esélyt adván magának arra, hogy világbajnok legyen.

„Valtterinek sokkal jobbnak kell lennie, mivel Lewis is folyamatosan egyre jobb. Erősen kell kezdenie az idényt, hogy harcban maradjon Lewisszal a bajnoki címért, ő pedig nem véletlenül lett ötszörös világbajnok.”

Wolff úgy látja, hogy Bottas képes olyan teljesítményt nyújtani, mely elég jó ahhoz, hogy Hamilton ellen harcoljon.

„Most a legjobb Lewist látjuk, akivel az elmúlt hat évben dolgunk volt. És ez az oka annak, hogy ötszörös világbajnoknak mondhatja magát. Egy ötszörös világbajnokot az ereje teljében ezen a szinten nagyon nehéz legyőzni. Ezzel Valtteri is tisztában van, de úgy vélem, megvan benne a kellő képesség hozzá.”

Az osztrák tisztában van azzal, hogy ez nem könnyű feladat, hiszen Hamilton 2018-ban talán élete formájában versenyzett. Wolff tehát magasra tette a lécet, de hisz benne, hogy a finn versenyzője meg tudja ugrani azt.

„Véleményem szerint győzhet, és a 2018-as szezonban ezt idén néhány alkalommal bizonyította is, de nem volt szerencséje, vagy olyan helyzetbe került, amikor nem nyerhetett. Ha ez egy pozitív lendületbe megy át a bajnoki harcot illetően, akkor szerintem Valtteri megnyerheti a világbajnokságot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A nagy trió: Alonso, Barrichello és Zanardi Daytonában
Következő cikk Megvan az első komolyabb probléma a Red Bull-Honda körül?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország