Mercedes: Belgiumban érkezett utoljára fejlesztés az autónkra

Igen hamar kiderült a 2020-as téli teszteken, hogy a Mercedes valószínűleg simán behúzza a szezont, a német csapat pedig a szokásosnál is hamarabb befejezte a munkát a 2020-as autóján, de még mindig vannak fenntartásaik a 2021-es szezonnal kapcsolatban.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, 3rd position, performs some celebratory donuts at the end of the race

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11, 3rd position, performs some celebratory donuts at the end of the race

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes 2014 óta tartó dominanciáját 2020-ban sem sikerült megtörnie az ellenfeleiknek, míg a Red Bull továbbra is csak 1 autóval tudta megnehezíteni a csillagosok dolgát, a Ferrari pedig eltűnt a középmezőnyben a trükkös motorja nélkül.

Miután a koronavírus-járvány miatt a 2021-es szabályváltozásokat elhalasztották egy évre, minimális változtatással, de jövőre is a 2020-as autókat fogják használni a csapatok, ez pedig akár borítékolhatja is a Mercedes újabb bajnoki címét.

A csapat technikai igazgatója, James Allison is elismerte, hogy a sűrű szezon miatt a szokásosnál sokkal kevesebbet fejlesztettek, és elmondása szerint még most is van egy pár terület, ami miatt aggódnak 2021-re nézve.

„A szokásosnál hamarabb álltunk le” – mondta Allison az Auto Motor und Sport-nak adott interjújában. „A karantén miatt 7 hét szélcsatornás munka esett ki. Egy szezon általában 35 hétig tart, most ennél ötödével kevesebb időnk volt.”

„Az utolsó aero fejlesztésünket július közepén fejeztük be, másfél hónappal korábban, mint általában. A szezon során összesen 3 fejlesztést hoztunk az autóra: egyet Ausztriában, egyet Silverstone-ban, és a legkisebbet Belgiumban.”

Technikai szakértőnk, Giorgio Piola feltételezése szerint a Mercedes az Abu-Dhabi Nagydíjat teljes egészében beáldozta annak érdekében, hogy már 2021-es alkatrészeket próbáljanak ki versenykörülmények, illetve a keddi teszt keretei között.

Allison annak ellenére, hogy tisztában van azzal, milyen jó autójuk van, kicsit tart a 2021-es gumiktól, hasonlóan a Ferrari sportigazgatójához, Laurent Mekieshez.

„Az autó mechanikai részével elégedett vagyunk, a gumikat a megfelelő tartományban használjuk a versenyek többségén, megbízható az autó, remek a motor, és jó a kocsi egyensúlya. Az aerodinamikai teljesítmény jól illeszkedik a mechanikai platformhoz, ez jó alap, de még így is vannak félelmeink.”

Még több F1 hír:

„Jövőre új gumi lesz, ami kicsit meglepetésként ért minket. Belekóstoltunk már Portimaóban is ebbe a gumiba, de az egy vakteszt volt egy teljesen új pályán, ott nem igazán tudtunk meg semmit. Az utóbbi két verseny már sokkal többet elárult.”

„Az adatokból majd megtudjuk, hogy vajon az új gumi is olyan jól passzol-e az autónkhoz, mint az eddigi. Egy kicsit még mindig a sötétben tapogatózunk, mert egy ideig még nem lesznek szélcsatornás modellek ezekről a gumikról, és nem fogjuk tudni azt sem, hogy azok mennyire lesznek közel a valósághoz.”

„Fenntartásokkal kezeljük az aerodinamikai szabályváltozásokat is, amelyek igen nagyok, szóval nem mondhatjuk azt, hogy az autónk automatikusan jól működik majd az új szabályok között is. A lehető legtöbb leszorítóerőt akarjuk majd visszaszerezni.”

Az AlphaTauri nem használja ki a zsetonrendszer kiskapuját.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Williamsnél abban bíznak, hogy ez a változtatás őket segíti majd
Következő cikk Marko kitüntetné az isztambuli pálya újraaszfaltozóit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország