Mercedes: az első edzés után még egész sokban reménykedtünk…

A csillagosok szempontjából nem igazán úgy alakult az Amerikai Nagydíj időmérője, mint arra talán a hétvége kezdetén számítottak, amikor még nagy fölénnyel nyerték az első gyakorlást. Az időmérőre viszont komolyat változott a helyzet.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

A Red Bullok ugyanis feljavultak, de hiába nyerte meg Sergio Perez a második és harmadik szabadedzést is, talán még azt hihettük, hogy a Mercedesnek még bőven van tartalék a tarsolyában, hiszen a pénteki napot remekül indították.

Ahogyan azonban haladt előre a szombati kvalifikáció, úgy vált egyre világosabbá, hogy a német istálló valóban veszített a lendületéből, és a nagy rivális a nehézkes kezdést maguk mögött hagyva visszazárkózott rájuk, majd gyorsabbak is voltak Max Verstappen révén.

Még több F1 hír:

A Mercedestől James Allison próbálta elmagyarázni, mi történt velük, miközben elismerte, hogy az FP1-es remeklést követően már nem találták ugyanazt a tempót, mint korábban. „Az első edzés után még egészen nagy reményeink voltak.”

„Az FP2 azonban már kisebb küszködés volt, és ez azóta sem változott. Nem volt könnyű.” Hogy pontosan mi okozta az említett nehézségeket, arról a szakember nem beszélt, de érzése szerint az abroncsok jelenthetik majd a fő beszédtémát a versenyen.

„Az olajat, a vizet és minden egyebet nem lesz nehéz hűvösen tartani, a gumikról ugyanezt viszont már nem lehet elmondani. Ezt a pályát a hátsó tengely határozza meg, az aszfalt felülete érdes, ezért nehéz lesz a megfelelő ablakban tartani az abroncsokat.”

 

„Ez fogja meghatározni a futamot. Az az autó fog majd győzedelmeskedni, amelyik képes lesz életben tartani a hátsó gumit egy szinte biztosan kétkiállásos futamon.” A kérdés az, milyen taktikát tudnak majd kitalálni, amellyel Lewis Hamiltont a lehető legjobb eredményhez segíthetik.

„A legjobb védekezés az lenne, ha gyorsak vagyunk. Ha különbséget tudunk kiautózni a Red Bull-lal szemben, mert akkor lenne némi taktikai fölényünk, de persze kettő az egy ellen fogunk menni. Szóval a sebességünkre kell majd hagyatkoznunk.”

A Mercedes és Hamilton szempontjából fontos lenne lerajtolni Verstappent, mert akkor valóban jobban tudnák diktálni a tempót és irányítani a futamot, de még akkor is számolniuk kell azzal, hogy a Red Bull megosztott stratégiával támadhatna, ennek kivédekezése pedig semmiképp sem lenne egyszerű. Ahogyan viszont Allison mondta, csak gyorsnak kéne lenniük…

Hamilton szenvedésnek érezte az időmérőjét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Amerikai Nagydíj rajtrácsa – több pilóta rajtbüntetést kap!
Következő cikk Hamilton: Remélem, túléljük az első kanyart…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország