BRÉKING

Mercedes: amíg Hamilton hozza az eredményeket, nincs probléma

Toto Wolff megszólalt a hétfői incidenssel kapcsolatban, amikor Lewis Hamilton hajnalban több autóban is kárt tett a Pagani Zondájával. A Mercedes AMG sportfőnöke addig nem emel szót a brit viselkedése és tettei ellen, amíg az hozza az eredményeket a W06-ban – és jelenleg ez a helyzet.

A Telegraph kicsit utánajárt a kérdésnek, kiderítve, hogy Hamilton három autóban tett kárt hétfő hajnalban, de a rendőrség megerősítette, a címvédő nem volt részeg a volán mögött. A brit Sun Wolffot kérdezte a háromszoros bajnok magatartásával kapcsolatban, és a csapatvezető nem tartja aggályosnak a dolgot.

„Ő a világbajnok, futamokat nyert”- mondta Wolff. „Ez volt az egyik legdominánsabb szezon, amit valaha láttunk. Mindent elért. Hagyjuk, had élvezze! Számomra és a csapat számára is az az alapvető, hogy a versenyző teljesítsen. Amíg hozza az eredményeket, addig semmi bajunk a helyzettel”- mondta az osztrák.

Hamilton is elismerte, túlvállalta magát mostanság, sok volt a buli, a munka. Wolff még egy dologra felhívta a figyelmet. „Ha még nem dőlt volna el a cím, akkor nem lett volna úton hajnali 3-kor. Akkor biztosan más helyzetben lett volna.”

„Jelen pillanatban Lewis a legjobb versenyző a paddockban. És nemcsak azért a legjobb versenyző, mert a legtehetségesebb, hanem azért is, mert pontosan tudja, mi a jó neki és mi nem. Olykor el kell menned a határig – talán mindnyájan eljutottunk egy olyan pontra, ahol bizonyos értelemben újra kellett kalibrálni magunkat.”

„A Forma-1-nek szüksége van karakterekre. Lewis egy rocksztár versenyző, aki nemcsak az autóban hozza az eredményeket, hanem a márka számára is a versenypályán kívüli életével”- folytatta Wolff. „Biztos, hogy ellentmondások kísérik ezt az életet, de ettől lesz olyan eltérő személyiség. Ha valaki tökéletes, nagyon vállalati, makulátlan, és nincsenek védjegyei, akkor nem lesz olyan nagy a személyisége, és ez kevésbé jó a márkának.”

„Vannak, akik szeretnek téged, és vannak, akik gyűlölnek. Mindez másodlagos nekem. A legfőbb cél, hogy a versenyautóban jöjjenek az eredmények. Ezt csinálja. Ezért tart ott, ahol jelenleg áll.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel 2010-ben ezen a napon lett először F1-es bajnok: Alonso nyert helyzetből bukta el
Következő cikk Warm-up: Alonso már nem bírja ezt sokáig, de mi történik Brazíliában?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország