Forma-1 Azeri Nagydíj

Mercedes: Albon is hozzájárult a gyenge időmérőnkhöz, nem a padlólemez a probléma

Toto Wolff szerint a versenyzői nem tudták megfelelően előkészíteni az abroncsokat, miután Alex Albon kénytelen volt megállni a bokszból kifelé, és főként ez vezetett a rosszabb időmérőjükhöz, nem a padlólemezzel kapcsolatos változások.

Mercedes hadert mit Reifen: Albon-Panne hat womöglich Platz drei gekostet

Mercedes hadert mit Reifen: Albon-Panne hat womöglich Platz drei gekostet

Fotót készítette: LAT Images

Miután George Russell az élen zárta a harmadik szabadedzést, Lewis Hamilton pedig második és harmadik volt a pénteki két edzésen, azt lehetett gondolni, hogy talán ők is beleszólhatnak a pole-ért folyó küzdelembe. Végül azonban ettől messze voltak, hiszen egy ötödik és hetedik helyet értek el.

Azóta az is kiderült, hogy Hamilton csak a bokszból kezdheti majd meg a mai futamot, mert motorkomponenseket cseréltek az autójában. Wolff ettől függetlenül még az időmérőt követően „csalódást keltőnek” nevezte az eredményt.

 

Szerinte ebben nagy szerepe volt annak, hogy Albon megálló autója miatt a pilótái lassabb kivezető kört teljesítettek, mert nem akartam sárga zászlóba futni az 1-es kanyarnál, emiatt viszont nem melegítették ideális hőmérsékletre a Pirelliket, ami köridőbe került számukra.

„Ez Leclerc és a Ferrari pályája. El kell ismerni, hogy jól mennek itt. Mi azonban ott lehettünk volna a második vagy harmadik helyen, talán a harmadikon. Annyira szoros volt. Ahogy Albon megállt a boksz kijáratánál, ez csökkentette a gumihőmérsékleteket, és így az első szektorunk szörnyen sikerült” – nyilatkozta a német Skynak Wolff.

Bakuban a Mercedes egyébként nem rakta fel a Belgiumban bemutatott padlólemezét, Hamilton viszont amondó volt, hogy a gyenge időmérője nem a régebbi specifikációnak volt köszönhető. „Elég hasonlóak – az új és a régi. Szerintem jó teszt volt, hogy visszamentünk a régire. Korábban győztünk ezzel a padlólemezzel. Kicsit régebbi, szóval valamivel nehezebb is, mint az új.”

„Ezen a hétvégén viszont nem végeztünk összehasonlító teszteket, ezért nehéz megmondani, hogy ez okozza-e a problémát, mert ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint a legutóbbi futamon.” Russell eközben viszont biztosabb volt abban, hogy nem a padlólemez jelenti a különbséget és a problémák forrását.

„A csapat döntése volt, hogy nem használjuk az új padlólemezt. Az előző két versenyen jelentős hátrányban voltunk a tempó terén, de az időmérőn ettől még volt benne valamennyi.” A Mercedes ezek alapján kénytelen lesz tovább folytatni a megoldáskeresést és a tesztelgetést, ha rá akarnak jönni, pontosan milyen hatása van a teljesítményükre az eltérő padlólemezeknek.

Így fest az Azeri Nagydíj jelentősen átalakult rajtrácsa.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Milyen stratégiák várhatók a 2024-es Azeri Nagydíjon?
Következő cikk A versenyzők panaszai után újratárgyalhatják a büntetőpontok rendszerét

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország