BRÉKING

Mercedes: „Aki támogatja az új időmérőt, azt nyilvánosan keresztre kell feszítenünk a paddockban”

Úgy tűnik, a német gyártónál is betelt az a bizonyos pohár és készek kiközösíteni azt, aki támogatni meri az új időmérőt.

Vasárnap délben, azaz rövidesen az F1-es csapatok, Bernie Ecclestone, Jean Todt, és a Pirelli újra összeülnek, hogy megvitassák az új időmérős rendszer módosításának lehetőségeit, vagy eltörlését. Egy biztos, a jelenlegi rendszer nem működőképes, ami Ausztrália után Bahreinben is egyértelműen kiderült.

A csapatoknak most össze kell fogniuk és egyhangú döntésre van szükségük, mert máskülönben az FIA és Ecclestone kezébe kerülhet a szavazás joga, ami azt jelentheti, hogy még Kínában is ez a botrányosan érdektelen és unalmas rendszer lehet érvényben.

Toto Wolff, a Mercedes első embere a motorsport.com hasábjain keményen fogalmazott, amikor megkérdezték arról, mi van akkor, ha valaki kiáll a többiek elé és azt mondja, nem fogadja el a változtatást.

„Ha valaki ezt blokkolja, akkor azt nyilvánosan keresztre kell feszítenünk a paddockban…”

Az FIA elnöke szombaton elmondta, számos opciójuk van a változtatásra, beleértve az extra gumiabroncsokat is a Q3-ra, vagy az egyetlen gyors kört a legjobb 8 között. Ezzel együtt a francia szakember már a régi rendszer visszaállítását sem zárta ki, bár a szövetségnél ezt nem támogatják, mivel azzal igencsak kellemetlen helyzetbe kerülnének. Vagy mondhatjuk azt is, hogy még kellemetlenebb helyzetbe…

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Ha Hamilton fizet, videózhat... Nehéz erre már mit mondani! fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. április 3.

„Amikor a múlt héten beszéltem Jean Todttal, azt mondta, strukturált módon szeretné mindezt megközelíteni. Úgy gondolta, hogy a Q1-ben és a Q2-ben talán tanulhatunk valamit, ezért inkább a melbourne-i formációt, vagy egy hibrides változatot részesített előnyben, kiderítvén azt, hogy ez az egész rossz, vagy sem.”

„És ha felismerjük, hogy minden rossz, akkor talán az a legreálisabb forgatókönyv, hogy visszatérünk a 2015-ös időmérőhöz. Ezeket mondta nekem.” – tette hozzá Wolff.

„Már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy még egy lehetőséget adjunk ennek, mert Sanghajban bolondnak néznének minket. De talán van egy másik formátum, ami érdekes lehet. Ma valaki említett egy gyors kört az utolsó 8 versenyző között, és őszintén azt gondolom, ez érdekes lehet.”

„Emlékszem az FIA GT sorozatra 10 évvel ezelőtt, ahol hasonló volt a rendszer. Mielőtt azonban meghozunk egy ilyen döntést, a megfelelő módon kell azt értékelnünk, miközben az összes adat és információ a kezünkben van.”

„Nagyon nehéz nyomon követni azt, hogy ki esik ki és ki marad bent. A mi felelősségünk az, hogy egyszerűsítsük a sportot, ahelyett, hogy azt bonyolultabbá tesszük. Sokkal szórakoztatóbb is lehetne ez, mivel a mezőny jó. Remélem, hogy egy konstruktív ülésen leszünk túl vasárnap, és nem Muppet Show lesz belőle.”

Bob Fernley, a Force India helyettes csapatfőnöke egyetértett abban, hogy a legjobb az lenne az F1 számára, ha visszatérnének a tavalyi formátumhoz.

„Csak azt gondolom erről, hogy meg kell várnunk a következő találkozót. Elég sok nagyon határozott vélemény alakult ki erről, és nem valószínű, hogy ez változott volna. Szerintem valamit most el fogunk rendezni ezt illetően.”

„Ez olyan, mint amikor van egy nem működő beállításod az autón, amit újra és újra használsz. Ez nem működik, tehát változtatni kell rajta. A nap végén valószínűleg csak egy lehetőség lesz, méghozzá az, hogy visszatérjünk a 2015-ös rendszerhez. Senkinek nem lesz étvágya ahhoz, hogy egy olyan rendszert vezessünk be, ami ellen már szavazott egyszer.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ha Hamilton kifizeti a jogdíjakat, szabadon videózhat a Forma-1-ben
Következő cikk Raikkönen keményen megmondta: „Kívülről hülyének néznek minket a Forma-1-ben”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország