Mercedes: A Red Bull elég furcsa stratégiát választott…

Mercedes: A Red Bull elég furcsa stratégiát választott…

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a Red Bull igazán érdekesen viselkedik, ugyanis a bikák ki akarnak kényszeríteni maguknak egy versenyképes erőforrást a Forma-1-ben.

A Red Bull fel szeretné bontani a szerződését a Renault-val – pontosan egy évvel hamarabb, mint az hivatalosan lejárna. A bikák már kértek erőforrást a Mercedestől, illetve a Ferraritól is, de egyelőre mindketten visszautasították a kérést, így most a négyszeres bajnok istálló azzal fenyegetőzik, hogy elhagyja a királykategóriát. Lewis Hamilton szerint ez igazán furcsa, és ebben főnöke, Toto Wolff is egyetért.

„Lewist idézném: ez elég furcsa viselkedés.” – mondta Wolff az F1i.com-nak, amikor arról kérdezték, hogy szerinte mekkora a valószínűsége annak, hogy a Red Bull 2015 végén elhagyja a Forma-1-et. „2010 óta nagyon-nagyon nehéz időszakokat éltünk át, de ezzel a Ferrari is így van, és szerintem a McLaren sincs most könnyű helyzetben, ahogy a Williamsnél szintén ugyanez a helyzet.”

„Ez a versenyzés természete, vannak jó és rossz időszakok, és fontos hogy ezt mindig észben tartsd. Szerintem a hűség és a fenntartható kapcsolatok jelentik a kulcsot a sikerhez.”

„Ha elvesztenénk a Red Bullt, az egyértelműen nem lenne jó a Forma-1 számára, szóval remélem, hogy megoldják a helyzetüket.”

Egy ideje már Bernie Ecclestone is azon dolgozik, hogy az osztrákok a sportban maradjanak – ezt abszolút megérti Wolff.

„Szerintem Bernie arra fókuszál, hogy minden csapatot a fedélzeten tartson, és a sportot vonzóvá tegye, illetve a verseny igazán szoros legyen. Szóval teljesen normális, hogy megpróbál segíteni nekik, hiszen nehéz helyzetben vannak.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING