Mercedes: a partimód betiltása segítette a Red Bull felzárkózását

A Mercedes Forma-1-es csapatától Andrew Shovlin értékelte az Eifel Nagydíjat, és elmondta, hogy az időmérős motormódok betiltása is hozzájárult ahhoz, hogy a Red Bull közelebb került a Mercedeshez.

Valtteri Bottas, Mercedes-AMG F1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az Olasz Nagydíj óta a csapatoknak azonos motormódot kell használniuk az időmérőn és a versenyen, amivel az FIA elsősorban a Mercedes által használt partimódnak akart véget vetni, a jelek szerint sikeresen.

Shovlin szerint az Eifel Nagydíjon még a látszatnál is közelebb volt egymáshoz a két csapat teljesítménye, és a Q3-as idők nem reprezentálják a sztorit megfelelően. Állítása szerint az igazi képet a Q2 mutatta be, amikor Lewis Hamilton csak 77 ezreddel volt Max Verstappen előtt, de végül egyikük sem tudott javítani, és a pole-t Valtteri Bottas szerezte.

„A Red Bull közel van hozzánk szerintem. Az időmérőn Lewis és Max is a Q2-ben futotta a legjobb körét, és ha megnézzük az összes köridőt, akkor látjuk, hogy nagyon, nagyon szoros az élen a helyzet. Valtteri egyszerűen egy briliáns kört rakott össze, amikor az igazán számított.”

Shovlin szerint a 2020-as szezon is hasonlóan alakul, mint a korábbiak, vagyis a Red Bull az év végére felzárkózik a Mercedesre.

„Szerintem jelenleg gyorsabban fejlesztenek mint mi, de őszintén, ezt láttuk a legtöbb szezonban is az elmúlt években, általában nem indítanak annyira erősen, mint mi. Nem igazán tudok olyan példát hozni az elmúlt évekből, amikor nem voltak a nyakunkon a szezon végére.”

„Szóval, ha ez a trend folytatódik, akkor a hátralévő versenyeken nehezebb lesz szombaton megszerezni a pole-pozíciót, és vasárnap megnyerni a versenyt.”

Safety Car Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Safety Car Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Shovlin azt is elmondta, hogy szerintük kikaptak a hétvégén a Red Bulltól a gumimelegítés tekintetében.

„A hideg azt jelentette, hogy trükkös volt a gumikat felmelegíteni az üzemi hőmérsékletükre. Nem hiszem, hogy ebből a szempontból mi vagyunk a legjobbak, különösen a virtuális biztonsági autó alatt, amikor a Red Bull jobb munkát végzett nálunk.”

„Itt van tehát egy terület, amelyet jobban meg kell értenünk, mivel valószínűleg Imolában hasonló körülményekkel fogunk találkozni.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner épp az ellenkezőjét gondolja, és szerinte a DAS nagy segítségre volt a biztonsági autós fázis utáni újraindításkor.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Vasseurt egyáltalán nem hatja meg Räikkönen rekordja
Következő cikk A nem várt fejlesztőpilóta: Hülkenberg inspirálta a Racing Point legújabb fejlesztési csomagját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország