Mercedes: „A Forma-1 hosszú éveken keresztül egy fehér, brit sport volt”

A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin egyértelművé tette, hogy kiállnak Lewis Hamilton mellett, illetve támogatják a diverzitási törekvéseit, azonban az előítéletek és a vélemények megváltoztatása hosszú távú projekt.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Az utóbbi időben nagy hullámokat kavart Nelson Piquet tavalyi nyilatkozata, amelyben rasszista megjegyzést tett Lewis Hamiltonról, a brazilt pedig a hírek szerint a paddockból is kitiltották.

A Mercedes főmérnöke, Andrew Shovlin is megszólalt az ügyben, és azt mondta, hogy már 10 éve dolgozik Hamiltonnal, így látta, milyen problémákkal szembesül a hétszeres világbajnok:

Még több F1 hír:

„Éppen ezért tesz bele ennyi energiát a megváltoztatásába. A Forma-1 hosszú éveken keresztül egy fehér, brit sport volt. Lewis is tudja, hogy az előítéletek és a vélemények megváltoztatása hosszú időbe telik, ezért ezek hosszú távú projektek.”

„Vannak fontos kezdeményezések, mint az Accelarate 25 (szerk.: a Mercedes diverzitási kampánya), emellett Lewis az Ignite-nál lévő csapattal is együtt dolgozik” – mondta Shovlin a Sky-nak.

Döntött az FIA a motorcserék és az üzemanyag hőmérsékletének kérdésében...


Nézzük meg, hogyan néz ki virtuálisan egy silverstone-i kör a Mercedesszel!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Vestappen visszatér a Drive to Survive-ba!
Következő cikk Ecclestone Putyinról nyilatkozott, az F1 közleményben reagált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország