Mercedes: "A Ferrari mindent Vettelre tett fel, ehhez alkalmazkodnunk kell"

Miután a Magyar GP végén Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót Bottasnak, és ezzel három pontot eldobott a bajnokságban, most úgy tűnik, a Mercedes készen áll egy "másfajta" hozzáállásra.

A nyári szünetnek a jövő héten vége szakad. Spába a Mercedes érkezik meg a konstruktőri bajnokság első helyén, míg a versenyzők között Vettel az első 14 ponttal Hamilton előtt. 

Bár majdnem három hét telt el a hungaroringi verseny óta, a Mercedes Magyarországon hozott döntése a mai napig érthetetlen, amikor is a bajnokságban jobban álló brit bajnokukat arra kérték, engedje vissza maga elé finn csapattársát.   

A gesztus természetesen emberileg nagyszerű, csakhogy a bajnokság szempontjából nem olyan kifizetődő. Toto Wolff, a Mercedes első embere az olasz La Gazzetta dello Sport előtt ismerte be, hogy a brackley-i istálló is változtathat a hozzáállásán, vagyis könnyen lehet, követik a Ferrari szemléletét. 

"Ahogy már Budapesten is elmondtam, ha emiatt a három pont miatt veszítjük el a bajnokságot, akkor az egy tőrdöfés lenne, de betartottuk az ígéretünket." - kezdte a Mercedes első embere az olasz újság előtt - "Azonban ez nem azt jelenti, hogy a jövőben ugyanígy kell kezelnünk a dolgokat."

"Egyértelmű, hogy a Ferrari mindent egy versenyzőjére tett fel, és a mi filozófiánk, miszerint hagyjuk a párosunkat versenyezni, hátrányos helyzetbe hoz minket. Az elmúlt években ez azonban nem okozott problémát. A bajnoki cím házon belül dőlt el. Most a helyzet megváltozott."

"Vagyis elég nyitottnak és alázatosnak kell lennünk, hogy alkalmazkodjunk a megközelítésükhöz, ha kiderül, hogy nem állunk jól. Megér egy próbát."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Csapatok Mercedes
Cikk típusa BRÉKING
Címke toto wolff