Mercedes: A Ferrari minden körülmények között veszélyt jelent ránk! Szabadon versenyezhet Hamilton és Rosberg

megosztás
hozzászólás
Mercedes: A Ferrari minden körülmények között veszélyt jelent ránk! Szabadon versenyezhet Hamilton és Rosberg
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2015. ápr. 15. 11:03

Immáron teljesen komolyan számol a Mercedes a Ferrarival, mely Bahreinben ismét egészen közel kerülhet a németekhez.

Az évadnyitó Ausztrál Nagydíjon a németek nagyon magabiztosan nyertek, majd következett Malajzia, ahol a forró körülményeknek köszönhetően is a Ferrari győzni tudott Sebastian Vettel vezetésével.

Kínában ismét a német gyártó nyert, de a Ferrari Sanghajban is versenyképes volt, és most a melegebb Bahreinben újra ott lehetnek a győzelemért folytatott harcban.

„A malajziai ébresztő után megnyugtató volt látni azt, hogy a csapatunk Kínában visszatért az élre. Elvégeztük a házi feladatot, és végrehajtottuk a szükséges fejlesztéseket, aminek a végén kettős győzelmet ünnepeltünk. Ezzel együtt Kína is megerősítette, hogy a Ferrari minden körülmények között fenyegetettséget jelent ebben az évben, és nem csak akkor, amikor nagyon meleg van, így új kihívásokkal kell szembenéznünk új csapatként, amikor is egy rivális sokkal közelebb áll a teljesítményünkhöz, mint eddig bármikor.” – Toto Wolff, a Mercedes első embere.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Hamilton ismét beteszi a sarokba Rosberget, vagy a Ferrari csomagolja össze a Mercedest Bahreinben? fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 15.

„Kínában volt némi feszültség Nico és Lewis között a versenyen. Vasárnap este közvetlen a verseny után kezeltük a helyzetet, hogy ennek semmilyen hatása, vagy folytatása ne legyen erre a hétvégére. Ha ilyen szoros a verseny, akkor ez normális, ami egyúttal érzelmi túltöltéssel is járhat. Ez nem olyasvalami, amin változtatni akarunk.”

„Mindkét versenyzőnk nagyon is a maximális teljesítmény elérésére koncentrál Bahreint illetően, és arra, hogy jól teljesítsünk a csomagunkkal ezen a pályán. Továbbra is engedjük őket szabadon versenyezni, de mindketten tudják, hogy a csapat az első és a prioritás az, hogy a Mercedes-Benz nyerjen.”

Paddy Lowe, a Mercedes technikai részlegének ügyvezető igazgatója:

„Nagyon elégedettek voltunk azzal, amit a kínai hétvégének ideje alatt láttunk. Jó volt egy sima versenyhétvégét teljesítenünk a garázsban. Most azonban már Bahrein következik, ami tavaly vitathatatlanul az év legjobb versenyét hozta. Nagyon remélem, hogy ez idén ismét megtörténik.”

„Ez volt az első éjszakai verseny Bahreinben, amikor is két Mercedes harcolt egymás ellen a győzelemért. Ez egyúttal azt is megmutatta, hogy milyen munkát vagyunk képesek végezni. Az idei versenyhétvége is kihívást fog jelenteni a hőmérséklet, és a fékek, valamint a fogyasztás miatt, így egy érdekes nagydíj vár ránk. És nem kétséges, a Ferrari ellen is kemény kihívás lesz versenyeznünk.”

Következő Forma-1 cikk
Mercedes vs Ferrari: A Ferrari komoly veszélyforrás

Előző cikk

Mercedes vs Ferrari: A Ferrari komoly veszélyforrás

Következő cikk

Hamilton újabb „pofont” osztana ki Rosbergnek, aki rendet akar tenni a fejében

Hamilton újabb „pofont” osztana ki Rosbergnek, aki rendet akar tenni a fejében

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING