Mercedes: „A Ferrari még közelebb lesz Bahreinben, de az új időmérőt inkább hagyjuk…”

Mercedes: „A Ferrari még közelebb lesz Bahreinben, de az új időmérőt inkább hagyjuk…”

A német gyártó arra számít, hogy az olasz istálló közelebb lesz hozzájuk, mint Melbourne-ben, noha a hosszú egyenesek egyértelműen a Mercedesnek kedveznek.

Amilyen rosszul indult az ausztrál hétvége, olyan jó lett a végjáték, mely egy komoly csatát hozott a címvédő Mercedes és a Ferrari között.

Noha Nico Rosberg nyerte a futamot és Lewis Hamilton lett a második a Ferrari előtt, van okunk a bizakodásra a folytatást illetően és talán a hétvégén is valami hasonló vár ránk Bahreinben.

„Erősen kezdtük a szezont. Az előnyünk megvolt Melbourne-ben, aztán a rajtnál mégis rossz helyzetbe kerültünk. Most Bahrein következik a naptárban, aminek feküdnie kell a Ferrarinak, így kisebb különbségekre számítunk, és egy nagyon szoros meccsre a hétvégén. Az új gumiszabály pedig még érdekesebbé teheti ezt az egészet, ami jól működött az első versenyen.”

Noha a csapatok egyetértettek abban, hogy az új időmérős rendszert azonnal törölni kell, Bahreinben is ugyanaz a lebonyolítás marad érvényben.

„A csapatok egyöntetűen ítélték meg az új időmérőt vasárnap Melbourne-ben, és ez a vélemény nem volt pozitív.”

„Még nem találtuk meg a megfelelő formátumot a változtatásra, és nehéz elképzelni azt, hogy hogyan lesz ez szórakoztatóbb a rajongók számára ezen a hétvégén Bahreinben. Összehangolt és intelligens lépésekre van szükség a sport ezen kérdéseiben.”

„A rajongók szoros versenyeket szeretnének látni, miközben a formátumot is értik, és a legjobb versenyzők harcolnak egymással. Nekünk az a dolgunk, hogy mindezt biztosítsuk számukra a lelátókon és mindenki másnak, aki figyeln bennünket a világ különböző pontjain.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING