Mercedes: A Bahreini Nagydíj jó volt, de nem tökéletes

Mercedes: A Bahreini Nagydíj jó volt, de nem tökéletes

A Mercedes örül a kettős dobogónak a sivatagi éjszakán, de sajnálják, hogy Nico Rosberg csak harmadik lett. Szerintük olyan nagyszerű formában volt, hogy a második helyet is megérdemelte volna.

Toto Wolff (csapatfőnök)

"Ez nem volt egy könnyű éjszaka számunkra, de boldognak kell lennünk az első és a harmadik hellyel, miután rengeteg kihívással kellett megküzdenünk a verseny során. Először is, azok a változtatások, amiket péntek után elvégeztünk úgy tűnik, hogy a jó irányba vittek minket - mindkét keveréken mi voltunk a leggyorsabbak, és Nico tiszta erőből mindkét Ferrarit legyőzte. Ezen kívül Lewis egy nagyon kontrollált versenyt futott: keményen nyomta, és így képes volt fenntartani az előnyét, amire szüksége volt, hogy nyerjen."

"Három győzelem négy versenyen szuper munka. Ma este Nico a legjobbat nyújtotta: most minden kritikusának bebizonyította, hogy egy fantasztikus, agresszív versenyző. Ma mindent jól csinált, de egyértelmű volt, hogy nagy küzdelem lesz az utolsó körökben, miután Kimi egy gyors és versenyképes középső szektort ment a keményebb keveréken. És amint eljött a nagy pillanat, Nico egy fékproblémát szenvedett az 56. kör első kanyarjában."

"Ennek következtében csak utas volt az autójában, kiszélesítette a kanyart, így Kimi meg tudta előzni. Enélkül szerintem olyan jól vezetett, hogy a Ferrarit maga mögött tartotta volna - de semmilyen fegyvere sem volt végül, hogy védekezni tudjon. Összességében nyolc dobogós helyet szereztünk az első négy verseny alatt, ami fantasztikus eredmény a csapat részéről. Három hetünk van a következő versenyig, így leszegett fejjel megyünk előre, hogy Barcelonában még jobb formában térhessünk vissza."

Paddy Lowe (technikai vezető)

"Nagyszerű, de egyben csalódást keltő eredmény - a kettős győzelem is meglehetett volna. Lewisnak fantasztikus versenye volt - végig nyomta, és semmit sem hagyott benne. Nico oldaláról nézve, fenomenálisan vezetett, és több nagyszerű manővert is végrehajtott a Ferrarik ellen. A harmadik hely sajnos nem adja vissza, hogy milyen jól vezetett ma. A végén a forgalom nem jött ki túl jól számára, aztán ott volt a fékprobléma is, ami miatt elég szélesre vette az első kanyart. Egy ideig jónak tűnt, de ez nem tartott ki a kockás zászlóig. Szégyen Niconak és a csapatnak, és persze utánanézünk a hibák okának. Mindenesetre a kettős dobogót sem könnyű elérni, szóval jó nap volt, de nem tökéletes."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING