Mercedes: 0,2 milliméteren múlt Hamilton kizárása

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy Lewis Hamilton kizárását megelőzően mindössze 0,2 milliméteren múlt, hogy átmegy-e a hátsó szárnya az FIA tesztjén.

Mercedes AMG W12 rear wing Lewis Hamilton, Brazilian GP

Fotót készítette: Giorgio Piola

Lewis Hamiltont azt követően zárták ki a 2021-es Forma-1-es Brazil Nagydíj időmérőjéről, hogy az autójának hátsó szárnya nem ment át az FIA DRS-t vizsgáló tesztjén: a hátsó szárny a szabályok szerint nem nyílhat ki 85mm-nél jobban, azonban miután az FIA egymás után négyszer is szabálytalan mértéket mért az időmérőt követően Hamilton hátsó szárnyánál, az ügyet továbbították a versenybíróknak.

A szombati sprintfutamot követő sajtótájékoztatóján Toto Wolff igen dühösen mesélte, hogyan vezetett a szabálytalanságuk a kizáráshoz, mivel szerinte hasonló esetekben mások engedélyt kaptak arra, hogy büntetés nélkül kijavíthassák a sérült elemet.

„Azzal, hogy megtudtuk, hogy éppen, hogy csak szabálytalanok voltunk a teszten – 0,2 milliméterről beszélünk, ráadásul ahelyett, hogy a szokásoknak megfelelően engedélyezték volna a javítását, és továbbították az ügyet a stewardoknak, teljesen kihúzták alólunk a talajt” – nyilatkozta Wolff.

„Ezután a versenybírók már nagyon nehéz helyzetbe kerültek az igazságos döntés szempontjából. Őszintén, még délután is hittünk abban, hogy szabályosak leszünk. A szárny megsérült. A bal oldala és a közepe is ép volt, de a jobb oldala nem, így pedig valójában még hátráltatott is minket az.”

„Azt hittük, hogy a körülményeket figyelembe véve az FIA majd sérültnek nyilvánítja a szárnyat, ami azt jelentette volna, hogy nem voltunk szabálytalanok, hiszen a mi oldalunkról sem merült fel a szándékosság gyanúja.”

„Amikor azt olvastam, hogy kizártak minket, nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy Ron Meadows (a Mercedes sportigazgatója) csak viccel, amikor megnyitottam az üzenetet. Szóval furcsa dolgok történtek.”

Még több F1 hír:

„Az elmúlt egy óra azonban Valtteri és Lewis teljesítményével eltüntette az összes frusztrációnkat.”

Wolff azt is elárulta, hogy azt a hátsó szárnyat, amelyet az FIA lefoglalt a vizsgálatához, még mindig nem kapták vissza, így nem tudnak egyelőre választ adni, hogy miért buktak meg az FIA tesztjén.

„Még nem kaptuk vissza a szárnyat, az egész hétvégén az FIA-nál marad majd, egyelőre csak az első számú szerelőnk, Nathan (Divey) elmondásaira támaszkodhatunk, aki ott volt a tesztnél. Ő is csak annyit tudott mondani, hogy valami törés miatt furcsán viselkedett a szárny.”

Mivel a Mercedes hátsó szárny is a technikai szabályzat egyik előírását sértette meg, a stewardoknak a kötelezően előírt büntetést kellett alkalmazniuk: így tettek a Magyar Nagydíj után is Sebastian Vettel esetében, akinek az autójában egy szelep meghibásodása után nem maradt a mintaadáshoz szükséges 1 liternyi üzemanyag.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen elmondta, mit nézett Hamilton hátsó szárnyán
Következő cikk Hamilton: szomorú látni, hogy Rossi visszavonul a MotoGP-ből

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország