Motorsport.com hírek

Mentőcsomag érkezik a Williamsnél

Ezzel talán elmozdulhatnak a rajtács végéről, ami jelenthet folyamatos Q2-es szereplést is az időmérő edzéseken.

Sergey Sirotkin, Williams Racing, talks with Robert Kubica, Williams Martini Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Azt még maga a Williams sem kérdőjelezi meg, hogy idén egyelőre ők a leggyengébb csapat a Forma-1-ben. Tekintve azt, hogy mekkora múltra tekintenek vissza, valamint nemrég még a konstruktőri negyedik helyért harcoltak a top-istállók mögött, mindez rendkívül szomorú.

Sir Frank Williams istállóján az sem segít, hogy két kevés tapasztalattal rendelkező versenyző ül az autóban, akiket ráadásul nem tartanak a nagyobb tehetségek között. A britek azonban a pénzügyi problémák miatt nem tehettek mást, minthogy két fizetős pilótát alkalmazzanak, akik jelentős anyagi háttérrel rendelkeznek.

Még több F1 hír:

A Williams hónapok óta gyakorlatilag egy helyben toporog, mely egyúttal Paddy Lowe számára is éles kritikát jelenthet. A neves mérnök egy igencsak versenyképtelen csomagot álmodott meg, amivel lehetséges, hogy idén már semmit nem lehet kezdeni. A nagy kérdés, hogy a 2019-re érkező autó mennyivel lesz jobb, mivel az idei verziót semmi értelme átmenteni az új szezonra, hiszen az minimális előrelépéseket sem mutat.

A Brit Nagydíjra azonban egy komolyabb fejlesztési csomagot tervez bevetni a csapat. Szergej Szirotkin, a gárda orosz pilótája a Motorsport.com kérdésére elárulta, ezek nem szokásos frissítések lesznek az autón, amiktől egyúttal azt várják, hogy megoldják a csomag alapvető kérdéseit.

Szirotkin hangsúlyozta, nem akar túl nagy szavakat mondani az új fejlesztések kapcsán, így azt sem, hogy rögtön ott lesznek vele a pontszerző helyeken, de biztos benne, hogy igen más lehet a helyzet.

A Williams tehát nem állította le a fejlesztéseit, ami kockázatot is jelenthet, miután ilyen esetekben a kisebb csapatok hamar átállnak a következő szezonra, hogy abból a lehető legtöbbet tudják kihozni. A top-csapatoknál megint más a helyzet, hiszen ők rendelkeznek a szükséges erőforrásokkal ahhoz, hogy két fronton is aktív munkát végezzenek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hakkinen: A top csapatoknak olyan versenyzőkre van szüksége, mint Leclerc
Következő cikk Hamiltonnak nem tetszik, hogy a Ferrari több pénzt kap és mindent megvétózhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország