Mennyire kell Ricciardonak tartania Ocontól?

Kicsit túlzás lenne azt állítani, hogy Esteban Ocon elfeledett lenne a Forma-1 világában. Rendszeres vendég volt a bokszutcában tavaly, mint a Mercedes tartalékversenyzője, és akár Valtteri Bottas helyét is átvehette volna, végül Nico Hülkenberg ülését foglalta el a Renaultnál.

Mennyire kell Ricciardonak tartania Ocontól?

Charles Leclerc parádés bemutatkozásával a Ferrarival, és Max Verstappen egyre növekvő hírnevével, – nem beszélve Forma-2-ből jövő újoncokról – Ocon fölött hajlamos volt átsiklani az ember a pilóták új generációjának áttekintésekkor. 23 évesen már két és fél szezonnal a háta mögött a Manornál és a Force India/Racing Pointnál, Oconnak is megvan a maga karrieríve, ahogyan azt a The Race is írja.

Sokan most is a baleseteire emlékeznek korábbi csapattársával Sergio Perezzel, és persze mert kipörgette Verstappent az élről a 2018-as Brazil Nagydíjon, de a vezetői képességei alábecsültek. Daniel Ricciardo saját képére formálta a Renault-t, ahogyan előtte Hülkenberg is, de most kihívója akadt az ausztrálnak.

A lekörözött Esteban Ocon nekimegy a futamot vezető Max Verstappennek a 2018-as Brazil Nagydíjon

A lekörözött Esteban Ocon nekimegy a futamot vezető Max Verstappennek a 2018-as Brazil Nagydíjon

Fotó készítője: Jerry Andre / Motorsport Images

Oconnak megvan egy nagyon fontos képessége, hogy jó versenyző legyen: a tempó. Bár meg nem semmisítette Perezt az időmérőkön, 2018 folyamán már látható előnyt épített ki csapattársával szemben. A pontversenyben nem tudta megelőzni a mexikóit, köszönhetően az azerbajdzsáni kiesésének, de anélkül talán ő állt volna a pódiumon és nem Perez.

Ocon sokat dolgozott abban az évben vezetői képességeinek csiszolásán, és bár tavaly csak egyszer ült autóban egy gumiteszten, rengeteg időt töltött a szimulátorban, és mivel majdnem az összes versenyhétvégén ott volt, úgy szívhatta magába a tapasztalatokat egy nyerő csapattól, mint egy szivacs.

Képességeit idén Ricciardoval szemben kell bizonyítania. Tavaly az ausztrál csak kicsit volt gyorsabb az időmérőkön Hülkenbergnél, a versenyeken azonban mindig kijött a különbség Ricciardo számára, különösen a szezon második felében.

Még több F1 hír:

A 2019-es szezon végén a Mercedes elengedte Ocont az Abu-Dhabi szezonutáni tesztre is, ahol 200 körrel frissíthette fel a tudását, így az autó fejlesztésében is hasznosak lehetnek észrevételei, arról nem is beszélve, hogy 2016-ban a Renault tartalékversenyzője volt, így nem teljesen ismeretlen számára a környezet.

Ocon biztosan bizonyítani szeretne, és vezéregyéniséggé válni a csapatnál, azonban Ricciardo is motivált a 2020-as szezon előtt. Számára több pozitív kimenetele is lehet a szezonnak. Az egyik, hogy a franciák gyári csapatként végre igazi előrelépést tesznek, és versenyképes autót adnak az ausztál alá. A másik lehetőség, ha a Renault nem teljesít, akkor egy jó egyéni teljesítménnyel előnyös helyzetből tárgyalhat a topcsapatokkal, ugyanis az év végén lejár a szerződése a Renaultnál.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Ocon már a nevelőszériákban bizonyította, hogy képes bajnok lenni. A Formula 3 Europe sorozatban Max Verstappent megverve lett bajnok, majd GP3-ban ismét bajnok lett 2015-ben, megint Verstappen előtt.

Izgalmas év előtt állunk, amikor Lewis Hamilton még csúcsformában van, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel a karrierjéért küzd, és ehhez vehetjük még a következő generációt képviselő fiatalokat, és Ocon is azon fog dolgozni, hogy nevet szerezzen magának a sportban.


Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.

megosztás
hozzászólás
Frissített képgaléria a Mercedes 2020-as F1-es festésének bemutatójáról
Előző cikk

Frissített képgaléria a Mercedes 2020-as F1-es festésének bemutatójáról

Következő cikk

Galéria: A Ferrari futamgyőztesei a Forma-1-ben

Galéria: A Ferrari futamgyőztesei a Forma-1-ben
Hozzászólások betöltése