Mennyire kell a Forma-1-nek Verstappen távozásától tartania?
A szingapúri, káromkodása miatt kipattant ügy alatt Max Verstappen újra arra figyelmeztetett, lehet, hogy idő előtt búcsút mond a Forma-1-nek. Mennyire kell azonban az F1-nek és az FIA-nak komolyen aggódnia emiatt?
Max Verstappen, Red Bull Racing
Fotót készítette: Lionel Ng / Motorsport Images
Háromszoros világbajnokként Verstappen hozzászokott a rá háruló figyelemre a versenyhétvégéken, de Szingapúrban nem feltétlenül a legjobb okból foglalkoztak fele, a csütörtöki sajtótájékoztatón ugyanis belegabalyodott egy vitába az FIA-val a káromkodásról.
A történet úgy indult, hogy az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm a Motorsport.comnak adott interjújában elmondta, az F1-et arra kérte, gyomlálják ki a káromkodásokat a TV-közvetítésekből, majd amikor csütörtökön Verstappen „elb***ottnak” nevezte autóját, közösségi munkára ítélte az irányító testület, ezt pedig ő és versenytársai is hitetlenkedve vették tudomásul.
Verstappen a tőle megszokott renegát stílusban szándékosan rövid válaszokkal tiltakozott az FIA hivatalos sajtótájékoztatóin, majd külön megrendezte a sajátját, ahol rendesen válaszolt a kérdésekre.
Verstappen lépése nem csak a lázadó stílusát és fiatalos nemtörődömségét mutatta meg, valóban úgy tűnt ugyanis, hogy elégedetlen azzal, ahogy a helyzet alakult és úgy látja, a pilótákra szájkosarat akarnak rakni és nem fejezhetik ki magukat szabadon, legalábbis nem annyira, mint szeretnék:
„Amikor nem adhatod magadat, ilyen butaságokkal kell foglalkoznod. Azon a pontján vagyok a karrieremnek, ahol nem akarok ilyesmikkel foglalkozni mindig, nagyon fárasztó. Nyilván szép a siker és jó nyerni, de ha ezt eléred, ha bajnok vagy, utána azért jól is akarod érezni magad. Mindenki a határokat feszegeti, de amikor ilyen butaságokkal kell foglalkozni, úgy én nem tudom folytatni ezt a sportot, annyi szent.”
Alig leplezett fenyegetése kicsit furcsának tűnhet egy nagyon jól fizetett 26 évestől, aki uralta a sportágat, három bajnoki címet nyert és átírhatja a történelemkönyveket. Mennyire kellene tehát az F1-nek komolyan vennie Verstappen szavait a visszavonulásáról?
Elsőként azt kell figyelembe venni, hogy ez messze nem az első alkalom volt, ahol a holland a visszavonulását lengeti be. Első bajnoki címét megszerezve, 2021-ben már kijelentette, nincs gyomra ahhoz, hogy Lewis Hamilton rekordjait kergesse és csak azért az F1-ben maradjon, hogy ott legyen, ráadásul a 24 versenyes naptár és a sprintek is csökkentették számára az élvezeti faktort, utóbbiakról így nyilatkozott tavaly év elején:
„Egyáltalán nem vagyok a rajongójuk. Szerintem ha ennyi mindent kell csinálnunk, csak intenzívebb lesz a hétvége és már most annyi futam van. Olyan szezonok jönnek, ahol egy ponton 24, 25 verseny van és ha ehhez még több dolog jön, akkor nekem nem éri meg. Ezt én nem élvezem.”
A 2026-os szabályokkal kapcsolatban is kifejezte aggályait, az új autók jellege újabb tényező lesz abban, hogy kitölti-e 2028-ig tartó szerződését a Red Bullnál. Mindezek alapján Verstappen kirohanásait akár egy elkényeztetett srác hisztijének is be lehetne állítani, amikor nem minden az ő szájíze szerint alakul, vagy rászólnak, de a valóság kicsit más ennél.
Más versenyzők jobban viselik a sorozat egyre növekvő követelményeit, de érdemes rámutatni, hogy Verstappen vérbeli versenyző, egy versenyzőcsaládból. A sikerei miatt világsztár lett belőle, amit mindig vonakodva fogadott.
Egy olyan figuráról beszélünk, aki, miután Imolában a pole-ba kvalifikálta magát, leült iRacingelni a csapattársaival és segített megnyerni egy 24 órás szimulátoros versenyt és már most azt tervezi, hogy saját GT3-as csapatával áll rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen és remélhetőleg minél messzebb az F1-től.
Verstappen azért van itt, hogy versenyezzen, a többi f**ságot pedig addig tűri, amíg be nem telik a pohár. Neki az FIA cenzúrája és egyéb kézfogósdija, mint amikor Carlos Sainzot megbüntetik, amiért az időmérős balesete után úgy kelt át a pályán, hogy azon még voltak autók, csak tovább csepegtetnek abba a bizonyos pohárba tizedik szezonja végéhez közeledve: „Amikor megláttam, már azt is, hogy vizsgálják, azt mondtam magamnak, istenem, mit művelünk? Az ilyen dolgok számomra nagyon buták. Nem vagyunk hülyék.”
Tényező még az is, hogy Verstappennek 2028-ig szerződése van a Red Bullnál, de még ha nem is aktivál egy záradékot, amivel rivális csapathoz mehetne, a Red Bull számára túl nagy a tét az F1-ben, hogy egy olyan versenyzőt tartsanak maguknál, aki már nem akar ott szerepelni.
Ettől azonban még messze vagyunk egyelőre és remélhetőleg a pilóták szakszervezetének és az FIA-nak a megbeszélései segítenek enyhíteni a hangulatot. Arra a kérdésre, hogy szerinte komolyan fogja-e a szövetség venni tiltakozását, Verstappen úgy felelt:
„Nem tudom, hogy az ilyesmit mennyire veszik komolyan, de a magam részéről, ami sok, az sok. A Forma-1 nélkülem is megy tovább, nem lesz ezzel gond és nekem sem lesz az. Ez van. Ha nem tudod teljesen önmagadat adni, jobb, ha nem beszélsz. De ezt senki sem akarja, mert akkor egy robottá válsz és ebben a sportban nem így kellene ehhez állni.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.