Menjünk egy virtuális kört a novemberben debütáló katari pályán! (videó)

Egy ideje már pletykálták, de a mai napon hivatalossá is vált, hogy 2021-ben Katar is bemutatkozik az F1-es versenynaptárban. Ugyan most még csak a vírusnak köszönhetően került be a programba, de 2023-tól kezdve már állandó résztvevő lesz.

Losail International Circuit aerial view

A Losail International Circuit névre hallgató aszfaltcsík mindenképpen megfűszerezheti majd a szezon végét, hiszen az F1 számára teljesen ismeretlen helyszínről beszélünk, ezért a kihívás csak még nagyobb lesz mindenki számára.

Az alább látható videóból, amely az Assetto Corsa játékban készült, jól megfigyelhető, hogy milyen pálya várja majd a mezőnyt az újabb közel-keleti viadalon. A többnyire jobbosokkal tűzdelt vonalvezetés miatt a bal oldali abroncsok nagyobb terhelést kapnak majd, miközben a tempó sem lesz kicsi.

 

Sok rajta a gyors és lendületes szakasz, a célegyenes pedig elég hosszú ahhoz, hogy DRS-sel remek előzési lehetőséget kínáljon majd a hátul érkező autónak. A potenciál tehát megvan benne, de azt egyelőre még nem lehet megmondani, melyik félnek fog jobban kedvezni a Red Bull és a Mercedes közül.

Csak abban reménykedhetünk, hogy a bajnokság még mindig elképesztően kiélezett lesz, amikor az F1 történetének első Katari Nagydíjára kerül majd sor november 19-e és 21-e között.

Idén debütál tehát Katar, de ennél többről van szó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen statisztikái romlottak, Bottas és Sainz statisztikái pedig javultak az F1 2021-ben
Következő cikk Norris megtanulta a leckét az Orosz Nagydíj után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország