Mélyrepülésben az Alfa Romeo, Räikkönen is tehetetlen

Borzalmasan alakul az idei év az Alfa Romeo szempontjából, ami alól a Magyar Nagydíj sem képezett kivételt. Az utolsó sorból indult a két pilótájuk, és végül Räikkönen a tizenhatodik, Giovinazzi meg a tizenhetedik helyen tudott célba érni.

Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo Racing C39

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Jól jöhetett volna egy esőkáosz az Alfa Romeo pilótáinak számára, az ilyen időjárásban mindig borul a papírforma és jönnek a meglepetések. A várt kaotikus időjárás azonban nem materializálódott, így egy újabb versenyt kellett a csapatnak reménytelenül végigszenvednie a mezőny végén.

Ennek ellenére Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke úgy véli, hogy a csalódást keltő eredmények ellenére az adataik azt mutatják, az autó sokkal versenyképesebb, mint ahogyan azt az elért pozícióik sugallják.

„Megvolt a tempónk, hogy versenyezzünk a rivális csapatokkal és még néhány gyorsabb csapattal is, de mivel mindig a mezőny végéről indulunk, mindig hátrányban leszünk. Mindkét autónak jó volt a sebessége, és egy kis szerencsével akár kettős pontszerzéssel zárhattunk volna”, mondta Vasseur.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

A csapatfőnök nem véletlenül emelte ki a szerencsefaktort, ugyanis az valóban nem állt mellettük a Magyar Nagydíjon: Kimi Raikkonent egy öt másodperces időbüntetéssel sújtották, míg Antonio Giovinazzi nagyon szenvedett a lágy gumikon végig.

Az egyszeres finn világbajnok is beszélt a mai futamról, ami elmondása szerint egyáltalán nem volt izgalmas a számára. Raikkönen is úgy látja, hogy az időmérős teljesítményüket kell elsősorban feljavítani, hogy legyen valami keresnivalójuk egyáltalán a pontszerző helyek körül.

„Sajnos ahonnan indultunk azt jelentette, hogy nehéz nap áll előttünk. Mindent megtettünk, de nem volt elég a pontokhoz. A tempónk nem volt olyan rossz, fel is jöttem néhány helyet, de a büntetés miatt ismételten a mezőny végére kerültem”, mondta a finn.

 

„A rajtrács még nagyon csúszós volt, és egy kicsit túlhajtottam a rajtkockámon, amit nem volt időm korrigálni. Szerintem jó néhány hellyel előrébb végezhettünk volna, szóval ez így balszerencsés. Sokat kell fejlődnünk az időmérőkön, de a vasárnapi teljesítményeink már ígéretesek”, tette hozzá Räikkönen.

Giovinazzi sem volt ma sokkal elégedettebb, nagyjából hasonlókat tudott elmondani a mai napról, mint csapattársa. A saját startjával elégedett volt, de a lágy gumikon nagyon szenvedett, sok pozíciót vesztett, amit a verseny végére már nem tudott visszaszerezni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Norris: ez volt életem legrosszabb rajtja
Következő cikk Mások is óvást nyújthatnak be a Racing Point ellen?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország