Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

"Méltatlan" csalódások után Vasseur a jó választás a Ferrarinak a volt pilóta szerint

A Ferrari Forma-1-es csapata Fred Vasseurrel a volánnál sem tudta teljesíteni saját elvárásait, azonban a volt pilóta, Hans-Joachim Stuck így is nagyra tartja a francia szakembert.

Frederic Vasseur, Team Principal and General Manager, Scuderia Ferrari

A Forma-1 2023-as szezonja a célegyenesben van, a Ferrari a második helyért küzd a konstruktőrök között, de a bajnoki címről egyértelműen lemaradtak. Két futammal a vége előtt 20 pont a hátrányuk a Mercedes mögött.

A harmadik hely nem csak pénzügyi szempontból lenne csalódás, a szezon elején megfogalmazott célokat – hogy harcban legyenek a bajnoki címért – sem sikerült teljesíteni, az új csapatfőnöknek, Fred Vasseurnek vélhetően a második hely is siker lenne már. A döcögős rajt után kezdi felvenni a maranellói gárda a tempót, de saját elvárásaiktól még mindig messze vannak.

A német Forma-1-es expilóta, Hans Joachim Stuck azonban nagy reményeket fűz ahhoz, hogy Vasseurrel legalább ismét harcban lehetnek a bajnoki címért, amit utoljára Kimi Räikkönen révén nyertek meg egyéniben 2007-ben. Az Eurosportnak nyilatkozott:

„Természetesen a Ferrari jó pár hibát vétett az elmúlt években, de így is meglepett, hogy ennyi időbe telt nekik visszatérni a mezőny elejébe. Nem értem ennek az okait. Ráadásul az elmúlt évek sok csalódása teljesen méltatlan volt a csapat történelméhez. Vasseurrel azonban végre sikerült magukat rendbe szedniük, ennek pedig ideje volt.”

Bár a Red Bull messze a mezőny előtt van, a McLaren példájára mutatva Stuck szerint lehetséges őket elkapni és egyenlő ellenfelekként harcolni velük: „Láthatjuk, hogy ez működik. A McLaren kitűnő munkát végez, le a kalappal előttük. Egy ilyen előrelépés külön inspirálhatja a Ferrarit és a Mercedest. Egyszerűen jobbnak kell lenniük, mint előtte.”

A csapat maga mindenesetre magabiztos azt illetően, hogy mennyire lesznek erősek Vegasban.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Oscar Piastri elmondta, melyik területen érzi magát gyengének
Következő cikk A Liberty Media is nemet mondana Andrettiék F1-es belépésére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország