Megvolt az első motorcsere a Red Bullnál

A Red Bull elővigyázatosságból cserélt motort az autójában csütörtökön, a második tesztnapon. Ez kissé hátráltatta Alexander Albon munkáját, de végül minden programot teljesíteni tudtak.

Megvolt az első motorcsere a Red Bullnál

A Red Bull Racing és a Honda a második közös szezonjára készül a Forma-1-ben. A tavalyi év összességében sikeres volt, még akkor is, ha kevesebb futamot nyertek a tervezettnél. Idén azonban már egyértelműen a címet célozzák meg.

Még több F1 hír:

A Honda sokat lépett előre a teljesítmény és a megbízhatóság területén is. A csapat az első téli tesztet követően is arról számolt be, hogy még megbízhatóbb a gép, mint a tavalyi. Ez pedig jó hírt jelent, ugyanakkor csütörtökön volt egy kis gond.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Red Bullnál motort kellett cserélni, miután a Honda észrevette, hogy valami nincs rendben. Az osztrákok és a japánok ezt követően elővigyázatossági okokból motort cseréltek a gépben.

Ennek ellenére a „bikák” sok kört tettek meg a pályán, és minden programjukat teljesíteni tudták. Az alapos ellenőrzések rámutattak arra, hogy a motor rendben van, így az eredeti egységgel folytatják tovább a munkát pénteken.

Maga a kisebb probléma az ebédszünet előtt ütötte fel a fejét, amikor a Hondánál dolgozók az adatokat böngészve figyelmesek lettek valamire. A részleteket azonban nem árulták el, hogy ez pontosan mit is jelentett.


Csütörtökön került bejelentésre, hogy a Forma-1 fesztivált rendez Dél-Afrikában, egy héttel a Bahreini Nagydíj után! Természetesen a Red Bull is ott lesz, akik már „visszatérő vendégek”.

megosztás
hozzászólás
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Barcelona - 3. nap (+LIVE TIMING)
Előző cikk

ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Barcelona - 3. nap (+LIVE TIMING)

Következő cikk

Kövesd ÉLŐBEN a harmadik F1-es tesztnapot: középpontban a Mercedes "DAS"

Kövesd ÉLŐBEN a harmadik F1-es tesztnapot: középpontban a Mercedes "DAS"
Hozzászólások betöltése