Megvan, hol rendeznek sprintet a Forma-1-ben 2024-ben!
Hivatalosan is nyilvánosságra hozta a FOM, hogy melyik hat versenypályán fognak sprintfutamot rendezni jövőre az F1-ben – négy helyszín változatlan, két helyen történt változás.
Miközben a csapatok és a vezetők között továbbra is folynak a tárgyalások arról, hogyan lenne érdemes átalakítani az F1-es sprintformátumot 2024-re, a FOM kiadta annak a hat helyszínnek a listáját, amelyen sprintet fognak rendezni jövőre.
Míg Ausztria, Austin, Brazília és Katar maradt, addig két pályánál változás történt: Baku és Spa nem rendez sprintet jövőre, viszont áprilisban Kína, májusban Miami sprintfutamot rendez.
A Motorsport.com úgy tudja, azért döntöttek Kína és Miami mellett, mert a szezon elején ez a két helyszín tűnt a legjobb választásnak. Bahreint és Szaúd-Arábiát azért nem választották, mert a szezon túl korai részében rendezik őket, míg Ausztráliában az Európához viszonyított hatalmas időeltolódás miatt nem lesz sprint.
Kínában és Miamiban viszont sok előzésre van kilátás, így látványosak lehetnek a sprintfutamok ezeken a helyszíneken.
A várakozások szerint az F1-es csapatok januárban fognak ötleket adni arra vonatkozóan, hogyan szeretnék átalakítani a sprintformátumot. Valószínűleg a menetrend is át fog alakulni.
Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a sprintkvalifikáció péntek délutánra fog átkerülni, míg szombaton a nagydíjra történő időmérőt és a sprintfutamot fogják rendezni.
Az egyik lehetőség, hogy a sprintfutamot a szombati nap elején fogják rendezni, az időmérőt pedig később, azonban ezt az ötletet szkeptikusan fogadták a csapatok a sprintfutamon esetlegesen bekövetkező balesetek miatt.
Emellett felmerült a parc fermé szabályainak átalakítása is, hiszen a legtöbb csapat úgy érzi, a sprinthétvégéken túl korán kell dönteniük az autóbeállításokról. Azt az ötletet is ki fogják értékelni az F1-ben, hogy szükséges-e a fordított rajtrács bevetése.
A fordított rajtrács kapcsán felmerült a teljes rajtrács vagy a top 10 megfordítása is. Utóbbi esetben problémát jelenthet, hogy hogyan ösztönözzék a pilótákat jó időmérős eredményre, hiszen ekkor a 10. rajthely jelentené a pole-t, és így direkt lassan mehetnek az időmérőn a pilóták.
Eközben Wolffot bepanaszolták az FIA-nál, míg így végeztek egymás ellen az időmérőkön az F1-es csapattársak.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.