Megvan az eredmény a Hülkenberg-Norris ügyben! – hivatalos
A Brazil Nagydíj első szabadedzésén érdekes jelenetet hozott össze Nico Hülkenberg és Lando Norris, a stewardok pedig döntöttek is az ügyben.
A brazil versenyhétvége első és egyetlen szabadedzésén a legveszélyesebb jelenet az volt, amikor Lando Norris Nico Hülkenberg mögé ért, a két pilóta pedig kicsit össze is ért egymással.
A stewardok vizsgálni is kezdték az incidenst, magyar idő szerint 16:45-re hívták be a Haas és a McLaren versenyzőjét, az időmérő edzés kezdete előtt pedig meg is érkezett az ítélet: egyik pilótát sem büntették, mivel a bírák szerint mindketten hibásak voltak.
Norris éppen egy gyorskörön jött, amikor a 12-es kanyarnál utolérte a még kivezető körön járó Hülkenberget. A német nem húzódott le időben a versenyívről, ezért Norris belülről próbálta őt előzni, de aztán kicsikét még egyenesen tartotta autóját, miközben a Haas pilótája már fordult volna be.
Ennek következtében ért össze Hülkenberg autójának bal eleje Norris autójának jobb hátuljával. „Mindkét versenyző hozzájárult az ütközéshez, és egyikük sem tekinthető döntő mértékben felelősnek az incidensért” – olvasható az ítéletben. Az ügy ezzel tehát lezárva.
Eközben szinte biztosan eldőlt, kié lesz az utolsó 2024-es F1-es hely, míg Massa igyekezett tisztázni egy nagy félreértést.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.