Megvan az AlphaTauri jövő évi pilótapárosa?

Egyelőre még sok a kérdőjel a 2022-es rajtráccsal kapcsolatosan, többek között az is, hogy kik lesznek az AlphaTauri jövő évi versenyzői, amely ülésekre több ifjú tehetség is pályázik.

Yuki Tsunoda, AlphaTauri AT02

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Red Bull akadémiája esetében évek óta tudni lehet, hogy mindig lesznek a semmiből feltörekvő szupertehetségek, akik között elképesztő verseny zajlik az energiaitalosokhoz tartozó összesen négy Forma-1-es ülésért.

Most sincs ez másképp, ugyanis bár Max Verstappen és Sergio Perez helye meglehetősen biztosnak tűnik a Red Bull Racing csapatánál, az AlphaTauri esetében már sokkal bonyolultabb ez a kérdés.

Pierre Gasly esetében ugyanis időről-időre hallani, hogy távozhat a Red Bull kötelékéből, miközben Juki Cunoda idei teljesítménye hagy némi kívánnivalót maga után, több hibát is vétett már a fiatal japán, amit Helmut Markóék nem éppen néznek jó szemmel.

Emellett pedig nem lehet elfelejteni, hogy olyan, a Forma-2-es bajnokságban is élmezőnybeli tagnak számító fiatalok várakoznak arra az AlphaTauri ülésre, mint Liam Lawson, Jüri Vips és Jehan Daruvala, akik egyértelműen mutatták az akadémiai pályafutásuk során, hogy érdemes egy F1-es ülésre.

Még több F1 hír:

Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke azonban egyértelművé tette a Magyar Nagydíj során, hogy személyesen már eldöntötte, kiket szeretne jövőre pilótájának: folytatni szeretné Gaslyval és Cunodával is, ami már a nyári szünet végére hivatalos lehet.

„Remélem ezt el fogjuk tudni dönteni [a nyári szünet során], mert nem látok nagyon sok olyan pilótát nyáron, akit leszerződtetnék, folytatni akarom Pierre-rel és Jukival. Mindkét pilóta kellően magabiztos és nem látok arra okot, hogy változtassunk a felállásunkon”

 

„Pierre remek munkát végez, miközben Juki újonc és ő is jól végzi a dolgát. Sok tapasztalatot kell még szerezni, nagyon sokat kell még tanulnia, de ebben semmi különleges nincs, ez logikus a fiatal pilótáknál, ez mindig kockázat, ha újonc pilótád van”

Tost szavaiból tehát egyértelműen kiderült, hogy meg szeretné tartani a jelenlegi pilótapárosát, annak ellenére, hogy egyre több kritika éri Cunodát a hibát miatt. Ez pedig az F2-es ifiknek is egyértelmű üzenet: még egy évet legalább türelemmel kell lenniük.

Eközben folytatódik a háború a Mercedes és a Red Bull között...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari örül, hogy Sainz megkérdőjelezte a stratégiai döntésüket a Magyar Nagydíjon
Következő cikk Nem tudnátok megtippelni, ki tesztelte a Hungaroringen az Alfa Romeo 2019-es F1-es autóját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország