Megvan az AlphaTauri autóbemutatójának dátuma!

A 2019-ig még Toro Rosso néven szereplő alakulat is bejelentette, hogy mikor leplezi le a 2020-as autóját, ezzel ők váltak a mezőny második csapatává, akik megteszik ezt.

AlphaTauri concept

AlphaTauri concept

Camille De Bastiani

Egészen az idei, 2019-es szezonig még Toro Rosso néven szerepelt a Red Bull Racing „B” csapata, amely 2006-ban került a Forma-1-be. 2020-tól viszont már a Red Bull ruhamárkájának a nevét fogja hordozni a csapat, vagyis AlphaTaurinak fogják hívni.

A csapat bejelentette, hogy a 2020-as autójukat február 14-én fogják leleplezni. A páros marad, tehát Pierre Gaslyval és Daniil Kvjattal indul az AlphaTauri, amely Toro Rossóként idén a konstruktőri hatodik helyen végzett, és Pierre Gasly és Daniil Kvjat is felállhatott a dobogóra.

Még több F1 hír:

Egyelőre az AlphaTaurin kívül csak a Ferrari jelentette be az autóbemutatója dátumát: a vörösök új járgányáról február 11-én hull le a lepel.

Az AlphaTauri autóbemutató eseményét Salzburgban fogják tartani, a helyszín pedig a Hangar-7 lesz.


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone megregulázta Hamilton tevékenységeit is
Következő cikk Sokkal nagyobb büdzsé kell a Ferrarinak 2020-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország