BRÉKING

Megvan a Renault újabb nagy fogása a Forma-1-ben?

Úgy tűnik, hogy egy újabb komoly technikai szakemberrel bővülhet a Renault F1-es csapata, mely 2017-től igazi top-csapattá válhat.

A franciák már több alkalommal is elismerték, hogy körülbelül 1,5 évre lesz szükség ahhoz, hogy optimalizálják a teljesítményüket és mindent a helyére tegyenek Enstone-ban, mely a Lotus anyagi problémái miatt igencsak elhanyagolódott.

A Renault-nak rengeteg új szakembert kell igazolnia, amit szintén megerősítettek a csapat részéről, és ezzel együtt nagy nevekre is szükségük lesz, ha valóban vissza akarnak térni a legjobbak közé.

A motorsport.com most arról ír, hogy a Renault következő nagy fogása Mark Smith lehet. A tapasztalt szakember nemrég hagyta el a Saubert, ahol főtervezőként dolgozott. A hírek szerint Bob Bell, a Renault technikai részlegének első embere saját maga tett ajánlatot a svájci csapat ex-szakemberének.

A másik fontos információ, hogy Smith-nek a hírek szerint nem kellene hónapokat várnia arra, hogy munkába álljon az új csapatánál, így akár már az idei év első felében is érezhető lenne a szakmai tudása a Renault-nál.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Végre több okunk is van arra, hogy igenis nézzük a Forma-1-et! Nagyon érik a Mercedes-Ferrari-Red Bull csata! Köszönjük Renault:) fotó: dppi

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. március 24.

Smith számára nem lenne ismeretlen a közeg, hiszen már dolgozott együtt a csapattal, szintén vezető tervezőként. Bellel nagyon jól ismerik egymást, így ez a régi-új kapcsolat akár még gyümölcsöző is lehetne.

Smith 2000 és 2005 között dolgozott a franciáknak, még mielőtt a Red Bullhoz szerződött volna, ahonnan pedig a Force Indiához ment tovább 2008-ban. 2011-ben ismét csapatot váltott, és a Caterham-hoz igazolt, majd jött a Sauber 2015-ben, ahol még egy esztendőt sem maradt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull dörzsölheti a tenyerét: idővel bajnokesélyest csinál belőlük a Renault?
Következő cikk Button szerint a Forma-1-ben messze nem elég, ha gyors vagy a pályán!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország