Megvan a megfelelő gép, hogy Rosberg bajnok legyen?

Toto Wolff szerint Nico Rosberg egy potenciális bajnokjelölt, amint a megfelelő autót rakják alá. A W04 fényévekre van elődjeitől, kérdés, mi sül ki belőle 2013-ban.

Rosberg a nyolcadik szezonját tölti a Forma-1-ben, de sem a Williams, sem a kezdeti Mercedes-csapat nem tudott versenyképes autót adni alá. Tavaly végre megtört a rossz széria, és összejött az első pole és győzelem. Idén ezt megfejelte még egy győzelemmel és három első rajtkockával.

„Mihelyt az ember megfelelő autót ad neki, Nico abszolút rendelkezik a potenciállal, hogy versenyben legyen a címért”- mondta Wolff a Motorsport-Totalnak. „Az utóbbi években nem lehetett elég jól megsaccolni, mennyire jó valójában, mivel ez az autón is múlik. Idén határozottan jobb autót készítettünk, és rögtön abban a helyzetben van, hogy az élen tud haladni. Ez megmutatja, mire képes”- folytatta.

Rosberg zsinórban három pole-t szerzett, Monacóban megnyerte a futamot, és egymás után háromszor verte el csapattársát az időmérőn – igaz, Hamilton még mindig nem forrt egybe teljesen a W04-gyel.

„Fegyelmezetten gondolkodik, és óriási tehetséggel van megáldva. Azonnal le tudja hívni a tehetségét, mivel mindent a sportjának rendel alá”- jellemezte a versenyző kvalitásait.

Közben ott lebeg a csapat felett június 20-a, amikor ki kell állniuk a Nemzetközi Bíróság elé, ahol 12 független ítész várja a magyarázatot.

„Valamilyen oknál fogva az emberek mindig is keresik az ellentmondásos dolgokat. Talán azért, mert most versenyképesebbek vagyunk. Az ellentmondás érdekes dolog. Természetesen számunkra nem olyan örömteli, hogy ennek nagyobb figyelmet szentelnek a médiában, mint a versenyzőink teljesítményének”- értékelte a helyzetet.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING